A TEK is kivonult

2022.11.08. 12:49

Balhé Ajkán: meg akarta ölni a szomszédját? (frissítve)

Késsel megtámadta, megöléssel fenyegette, önkívületben kiabált egy 65 éves férfi a szomszédjával Ajkán november 8-án reggel, utóbbi erről tett bejelentést a rendőrségre, ezután a rendőrök és a Terrorelhárítási Központ munkatársai nagy erőkkel mentek a helyszínre – közölte a rendőrség.

Kovács Erika

Egy szomszédját fenyegető, dühöngő férfi miatt vonult nagy erőkkel a rendőrség és a TEK egy ajkai utcába kedden

Fotó: Gyarmati László

Végül a szomszédnak sikerült sérülés nélkül elmenekülnie a lépcsőházból. 
A rendőrök kiérkezésekor a 65 éves, dühödt férfi már a lakásában tartózkodott, a járőröknek azonban nem akart ajtót nyitni, onnan ordítva fenyegette a hatóság tagjait is. Az egyenruhások hallották, ahogy a férfi a lakásban lévő tárgyakkal elbarikádozza magát, ezzel is megakadályozva a hozzá történő bejutást és a rendőri intézkedést. Végül a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai bementek a férfi lakásába, miután betörték az ajtót és az ablakot, majd megbilincselték az illetőt. 

A helyszínre érkezett a katasztrófavédelem és a mentőszolgálat is, utóbbi egyik képviselője megvizsgálta a férfit, amikor kiderült, hogy nincs szükség kórházi ellátásra. Ezután az illetőt előállították az Ajkai Rendőrkapitányságra, ahol vele szemben büntetőeljárást indítottak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában