2022.12.14. 10:00
Csalás miatt körözték a dabronyi férfit
Baleseteknél helyszíneltek és körözött személyeket is elfogtak megyénk rendőrei.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök négy személyi sérüléssel végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány négy főt fogott el, közülük három embert az ellenük kiadott körözés alapján. Két személyt állítottak elő, mindegyikőjüket bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést egy esetben hajtottak végre.
A járőrök december 13-án délelőtt Devecserben igazoltattak egy 20 éves dabronyi lakost. Az intézkedés során megállapították, hogy a fiatal ellen a Nyíregyházi Rendőrkapitányság csalás elkövetése miatt elfogatóparancsot bocsátott ki. Az egyenruhások a körözött személyt ezt követően előállították a Devecseri Rendőrőrsre, majd a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták – közölte a police.hu.