Rendőrségi hírek

2023.06.02. 11:00

Eltiltották a vezetéstől, mégis a volán mögött kapták el a sümegi rendőrök

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései Veszprém vármegyében.

Forrás: rendőrség

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök egy személyi sérüléssel járó és három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány hat főt fogott el, közülük négy embert az ellenük kiadott körözések alapján. Három személyt állítottak elő, köztük egyet ittas járművezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést egy esetben hajtottak végre.

A járőrök 2023. június 1-jén 15 óra 20 perc körül Sümegen állítottak meg egy személygépkocsit, és ellenőrizték annak vezetőjét. Az igazoltatás alkalmával a 34 éves fóti sofőr nem tudta átadni a rendőröknek a vezetői engedélyét, ugyanis a Dunakeszi Járásbíróság 2024. november 18-ig eltiltotta őt a járművezetéstől. Az egyenruhások ezután a férfit elfogták, majd előállították a Sümegi rendőrőrsre, és ellene járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmény elkövetése miatt büntetőfeljelentést tettek - írja a police.hu. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!