A füstérzékelő fontossága

2023.06.13. 16:08

Eredményesen szerepeltek a Veszprém vármegyei diákok a katasztrófavédelem alkotói pályázatán

A Katasztrófavédelem Központi Múzeumában tartották meg június 13-án az idei, immár tizedik alkotói pályázat díjátadó ünnepségét. Itt derült ki, hogy kik voltak azok az alkotók, akik a legkreatívabb módon hívták fel a figyelmet a füstérzékelő fontosságára, az otthonok tűzbiztonságára - tudtuk meg a Veszprém Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól.

Nádai Emma Zoé a megyei elismeréssel májusban Veszprémben
Forrás: katasztrófavédelem

A megyei válogatás után beérkezett alkotások rangsoráról született végső döntést május 18-án kétórás szakmai vita előzte meg. Összesen háromezer-háromszázharmincöt alkotás készült, a megyei előzsűrizés alapján javasolt pályaműveket művészből, múzeumi és tűzvédelmi szakemberekből álló zsűri bírálta el. A bírálat legfőbb szempontja az volt, hogy a kiírás tematikája, azaz a füstérzékelő szerepe mennyire hangsúlyos a rajzokon és egyéb alkotásokon, mindemellett a befektetett munkát, az egyéni látásmódot és a kreativitást értékelte a bizottság. 

Veszprém vármegye alkotói idén is eredményesen szerepeltek az országos fordulóban.

Szabadkézi rajz kategória 2. korcsoportjában (11-14 éves) Kovács Levente (Adásztevel) Gyors jelzés című alkotásával a második helyen végzett.

Az adászteveli Kovács Levente alkotása
Forrás: katasztrófavédelem

Egyéb kézműves alkotás 1. korcsoport (6-10 éves) Nádai Emma Zoé (Kislőd) A füstérzékelő életet menthet című munkájával harmadik helyezést ért el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában