Lopás, erőszak

2024.01.08. 18:08

Hajléktalanoktól lopott, volt hogy bántalmazta ismerősét a veszprémi férfi

Kifosztás bűntette és garázdaság vétsége miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség azzal az 51 éves helybeli férfival szemben, aki két alvó hajléktalantársát lopta meg, egy ismerősét pedig a nyílt utcán bántalmazta Veszprémben.

Veol.hu

Forrás: Pixabay-illusztráció

A vádirat szerint az elkövető 2022. július végén az éjjeli órákban a vasútállomás peronjának egyik padján alvó sértett táskájából eltulajdonította a férfi mobiltelefonját, telefontöltőjét, bicskáját, dohánytermékeit, valamint a táskában talált élelmiszert, mellyel 70 000 forintos kárt okozott a sértettnek.

A férfi október első napjaiban, a kora esti órákban a hajléktalanszálló előtt szóváltásba került egy szintén hajléktalan ismerősével, akit többször megütött, megrúgott, majd a földre került férfi fejére térdelt.

2023. március elején, a kora délutáni órákban a vádlott a vasútállomásnál lévő buszmegálló egyik padján üldögélt egy hajléktalantársával együtt, aki elaludt mellette. A férfi ezt kihasználva a sértett övtáskájából eltulajdonított 97 000 forintot.

Az ügyészség a vádiratában a többszörös visszaesőnek minősülő elkövetővel szemben fegyházbüntetés és közügyek gyakorlásától eltiltás kiszabására tett indítványt a Veszprémi Járásbíróságnak azzal, hogy a vádlott a törvény rendelkezésénél fogva feltételes szabadságra nem bocsátható. A vádlott előkészítő ülésen történő beismerése esetére a szabadságvesztés és a közügyektől eltiltás tartamát is három-három évben indítványozta megállapítani - közölte a Veszprém Vármegyei Főügyészség

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!