Vádemelés

2024.01.12. 09:24

Halálos baleset Várpalotánál: az ittas sofőr és barátja is hallgatott a kocsiból kizuhant utasról

Halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség egy részegen balesetet okozó sofőrrel szemben, míg utasát az ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának vétségével vádolja.

Kovács Erika
Forrás: ügyészség

A vádirat szerint a 30 éves elkövető és 24 éves barátja 2023. március 18-án éjszaka egy Várpalota közeli község szórakozóhelyén italozott, és az ügy sértettje, egy fiatal nő is itt töltötte az estét a barátaival. Az erősen ittas vádlottak hajnalban elhatározták, hogy személygépkocsival hazamennek Várpalotára, amikor is a sértett, bár barátai a sofőr ittassága miatt igyekeztek erről lebeszélni, beült hozzájuk, hogy hazavigyék. 

A 30 éves vádlott elindult Várpalota felé, ám röviddel ezután egy balra ívelő kanyarban a megengedettnél gyorsabb, mintegy 100 kilométer/órás sebességgel letért az útról és az árokba hajtott. A jármű közel negyven méter után az árok falának ütközött, majd a hossztengelye körül többször átfordult és a tetején állt meg. A hátul ülő sértett, aki nem volt bekötve, kizuhant a járműből, míg a két elöl ülő és biztonsági övet használó vádlott könnyebb sérülésekkel szállt ki az összetört gépkocsiból.  

A vádlottak a helyszínen megálló és segíteni akaró emberek elől elhallgatták, hogy az autóban rajtuk kívül más is utazott, és elküldték őket, majd miután egy szemtanú mégis bejelentést tett, a kiérkező rendőröknek és tűzoltóknak sem adtak számot az utasról, sőt megtalálása után is azt állították, hogy nem velük utazott és nem tudják kicsoda. A nő a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy röviddel később a helyszínen elhunyt, és életét az időben érkező orvosi segítség sem menthette volna meg. 

Sujbertné Varga Margit imádott lánya képét mutatja az Ősiben lévő apró, takaros házukban. Az asszony és családja összetört a tragédia miatt
Fotó: Kovács Erika/Napló-archív

Az ügyészség a sofőrrel szemben börtönbüntetés, közügyektől és járművezetéstől eltiltás, valamint pénzbüntetés kiszabására, míg a barátjával szemben felfüggesztett fogházbüntetés kiszabására tett indítványt a Veszprémi Járásbíróságnak - tudtuk meg a Veszprém Vármegyei Főügyészség közleményéből.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!