áldás

2017.11.19. 12:57

Megáldották a Szent Erzsébet-kenyereket Pápán

Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére készült kenyereket áldottak meg ünnepélyes keretek között a Szent Benedek-plébánia szombati és vasárnapi szentmiséiben.

Laskovics Márió

Fotó: Laskovics Márió

 Szijártó László plébános elmondta, Ferenc pápa elrendelte, hogy az évközi 33. vasárnapot a világegyházban első ízben idén a szegények világnapjaként éljék meg a keresztények. Vasárnapi szentbeszédében a talentumok példázatát követően Szent Erzsébet életét hozta a hívek elé. A mindössze 24 évet élt, már szinte halála pillanatában szentként tisztelt királylány négyévesen került a türingiai Wartburgba. A várból sokszor kiszökött, hogy a szegény gyerekekkel játsszon, vagy ételt, ruhát vitt nekik. Lehetőségeihez mérten segítette őket.

Fotós: Laskovics Márió

Férje, IV. Lajos őrgróf halála után elűzték a várból, özvegyi javaiból huszonnégy személyes ispotályt rendezett be Marburgban, ahol ő maga ápolta a legbetegebb embereket. 1235-ben, négy évvel halála után avatták szentté. Szijártó László atya megáldotta a keszői pékség 250 darabos felajánlását, a kenyereket a mise végén kiosztották a híveknek.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában