Megszólal egy szülő, diák és igazgató

2018.08.28. 11:30

Kell-e mobiltelefon az iskolába? Csak indokolt esetben engedik a használatát

A mobiltelefon általános iskolai használata minden tanév kezdéskor vitát válthat ki a szülők és a diákok, esetleg az iskola között. Azonban az intézmény vezetése által hozott szabályok megszabhatják a kereteket.  

Tóth B. Zsuzsa, Borsos Renáta

Fotó: Borsos Renáta / Napló

A mobiltelefon általános iskolai használatát lehet tiltani és korlátozni, de tudomást kell venni róla, hogy létezik. Sőt, mivel a digitális világ része és a telefonálásnál jóval többre is képesek ma már ezek a készülékek, érdemes ezeket az oktatás folyamatába is beépíteni. – nyilatkozta Bajner Imre, a Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola igazgatója.

– Ennek szellemében tanítványaink informatika szakkörön ismerkedhetnek például a különféle mobil applikációkkal. Az előző tanévben digitális témahét keretében a diákjaink különböző feladatok megoldásához rendkívül motiváltan és kreatívan használták az iskolai és saját digitális eszközeiket – nyilatkozta Bajner Imre, a Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola igazgatója.

– Az iskolának az oktatás mellett a nevelés is a feladata. Meg kell tanítanunk a diákokat ezen eszközök etikus használatára. Sokszor nem tudják, hogy egy felvétel, videó készítése milyen szabályokba ütközhet. A házirendben a pedagógusok és a szülők egyetértésével megfogalmaztuk, hogy miként szabályozzuk az iskolában a mobiltelefonok használatát. Azokat reggel ki kell kapcsolni, és tanítás végén visszakapcsolhatják a diákok.

Azonban a szülő, gondviselő és a diák kapcsolattartáshoz való jogát nem szeretnénk korlátozni, ezért indokolt esetben napközben a pedagógus egyetértése és felügyelete mellett használhatják a telefont a diákok. Azonban, ha engedély nélkül használják, akkor kötelesek átadni azt a pedagógus kérésére, majd tanítás végén visszakapják. Amíg nincs minden családban internet és megfelelő digitális eszköz, addig óvatosan és fokozatosan lehet kivezetni a papíralapú oktatást és kapcsolattartást a pedagógiai folyamatokból – mondta az igazgató. Hozzátette, hogy az iskolában már két éve használnak e-naplót.

Az idei tanévtől áttérnek a köznevelési rendszer többi intézményéhez hasonlóan a KRÉTA rendszer e-napló moduljának használatára. A változás a diákokat, szülőket nem érinti, viszont az intézmény és a fenntartó kapcsolattartását, munkáját megkönnyíti.

A Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagintézményének hetedik osztályát kezdi szeptembertől Réka. A tapolcai diáklány és édesanyja véleményére voltunk kíváncsiak a mobiltelefon használatát illetően. Réka elmondta, édesapjának mobiltelefon-üzlete volt hosszú éveken át a városban, így náluk a családban megszokott volt, hogy kézről kézre vándoroltak a telefonok. A mobilt, amelyet használ, a nővérétől örökölte meg, számos funkcióját kedveli és még a nyári szünet alatt, a távol lévő osztálytársaival is tudta tartani a segítségével a kapcsolatot.

Fotó: Borsos Renáta / Napló

Réka édesanyja, Szilvia, örül annak, hogy lányát nem sodorta el a mobilőrület, nem azzal kel és fekszik, szerencsére a helyén tudja kezelni a dolgokat.

– Nálunk nem volt kérdés, hogy legyen-e Rékának is telefon, annak ellenére, hogy még általános iskolás. A gyerekek szinte ebben a technikai világban nőnek fel, gyakorlatilag elkerülhetetlen, hogy ne találkozzanak vele, hogy ne legyen természetes, hogy a telefonáláson kívül, még egyéb funkciókat is elérjenek rajta, például zenét hallgatnak, fotóznak. A módszer, hogy miként használja tudatosan, célirányosan, az a nem mindegy. Itt a szülők felelőssége igen meghatározó. Kontrollálni kell, mert sok elrettentő példát látunk magunk körül.

A normál használati keretek között érdemes maradni és akkor nem jelenthet problémát. Pozitív előnyét abban látom, hogy megnyugtató számomra, hogy el tudom érni a gyerekemet és ő is engem, illetve a családból bárkit. Akadhat egy különóra, vagy bármi, amikor indokolt, hogy tudjuk, hol van, kell-e érte menni, késik-e és ehhez hasonlók. A tanítási idő alatt nem használhatják a készüléket, reggel bemennek az osztályterembe, és kikapcsolt állapotban beteszik az arra kijelölt tartóba. Tanítás után jutnak csak ismét hozzá, nem nyomkodhatják a szünetekben sem – fejtette ki az édesanya.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában