Őrzik az emlékét

2018.09.02. 07:00

Badacsonytördemic korábbi polgármestere kapott posztumusz elismerést Kiskunlacházán

A nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete döntése alapján a gazdasági, társadalmi életében betöltött kiemelkedő szerepéért posztumusz Kiskunlacháza Díszpolgára kitüntető címet adományozott Vollmuth Péternek, Badacsonytördemic korábbi polgármesterének.

Tóth B. Zsuzsa

 

Az elismerést a közelmúltban vette át a polgármester fia, Vollmuth Péter Kiskunlacháza polgármesterétől, Répási Józseftől a katolikus templomban. Az ünnepségre Badacsonytördemic önkormányzata és a település képviselői, lakói is szép számmal érkeztek. Köszöntőt mondott Horváth Zoltán, Badacsonytördemic polgármestere, aki az önkormányzat részére készíttetett emlékplakettet is átvette.

Répási József laudációjában elmondta, hogy fontosak a hivatalos elismerések is, de a legfontosabb az emberek részéről megnyilvánuló tisztelet. – Az emberről, a sokak által ismert Péterről szeretnék szólni, aki kivívta a Kiskunlacháziak tiszteletét is. Mikor először találkoztunk, néhány mondat után már olyannak tűnt minden, mintha évek óta ismernénk egymást. Bár polgármesterként, vagyis politikusként dolgozott, de mégsem a politikusokra illő vonások voltak azok, melyek jellemezték, hanem az őszinte, a világra és mások felé nyitott emberség. A testvér-települési kapcsolat számára nagyon fontos volt. Sokat tett azért, hogy Kiskunlacháza neve ismertté váljon abban a régióban is, ahol élt. Mint a Badacsony nagykövete, missziós feladatának tekintette, hogy az általa nagyon szeretett Balaton felvidék ékköve a Badacsony és mind azok a művek és alkotók melyek ehhez a tájhoz kötődnek a minél szélesebb közönség előtt ismertté és elismertté váljanak. Így, nagyon sok kiskunlacházit is invitált és hívott folyamatosan, hogy ismerkedjenek meg faluja nevezetességeivel, a környék természeti értékeivel.

Az ünnepségen Horváth Zoltán polgármester mondott köszöntőt
Fotó: önkormányzat

Nagyon lelkesen és magával ragadóan tudott beszélni mindarról, ami szűkebb pátriáját jellemezte. Folyamatosan kereste és kutatta a régmúlt tárgyi emlékeit, mert az értékmentést tartotta egyik fontos feladatának – mondta a polgármester. Hozzátette, hogy 2010-ben kötötték meg a testvér-települési szerződést, melynek révén az elmúlt évek során nagyon sok kiskunlacházi diák és felnőtt ismerkedett meg Badacsonytördemiccel. Vollmuth Péter személye egyfajta híd volt a Duna és Balaton között. Az utolsó pillanatig, maradék erejével is azon dolgozott, hogy mindaz, amit létrehozott megmaradjon és tovább éljen. Munkája során szerencsére segítőkre is lelt párjában és kollégáiban, akikkel együtt dolgozva elérték, hogy Badacsonytördemic neve Magyarország kulturális térképére felkerült.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában