MiG–21

2018.09.18. 07:00

Épül Pápán a repülős emlékmű

Jó ütemben halad a 83-as számú főút és a pápai Celli út találkozásánál lévő körforgalomban létesítendő MiG–21-es emlékmű megépítése: elkészült a kiállítandó vadászrepülőgépet tartó szerkezet zsalurendszere.

Polgár Tibor

Nagy Szabolcs, a kivitelező cég ügyvezetője elmondta, hamarosan betonozzák a nyolc méter magas építményt, majd a beton 28 napos kötési ideje után felszerelik a repülőgépet tartó vasszerkezeteket, ezekre helyezik el a MiG–21-est. Az emlékmű területe díszkivilágítást kap, illetve megvilágítják a vadászgép pilótafülkéjét, továbbá a fényjelzői is működni fognak. Emellett a körforgalom zöldfelületén környezetrendezést hajtanak végre.

A helyszínbejáráson Áldozó Tamás polgármester kiemelte, a pápai önkormányzat a kezdetektől közösen dolgozik a MiG–21-es emlékmű létrehozásán a Magyar Honvédséggel és a helyi bázisrepülőtérrel. A honvédség biztosította, újította fel és szállította Pápára a használaton kívüli vadászrepülőgépet.

Hamarosan következhet a készülő pápai MiG–21-es emlékmű nyolc méter magas építményének a betonozása Fotó: Polgár Tibor/Napló

A város vállalta a terület előkészítését, valamint az emlékmű megterveztetését és megépíttetését – mindez több mint 20 millió forintba kerül, amit a pápai önkormányzat saját forrásból biztosít. A körforgalomban egy 1971-es gyártású, elsőként Pápán szolgálatba állított és hat éven keresztül itt állomásozó MiG–21-est állítanak ki. Gangler László ezredes, az MH Pápa Bázisrepülőtér parancsnoka megjegyezte, a helyi repülőezrednek az ezredfordulón bekövetkezett bezárása után már felmerült az igény egy ilyen emlékműre, aminek a megvalósítása mostanra léphetett a kivitelezési fázisba.

– A pápai repülőtér jelenleg szolgálatot teljesítő állományának egy része még dolgozott ezen a típuson, ők nagy nosztalgiával tekintenek erre a gépre. Természetesen azoknak is fontos érzelmi köteléket jelent, akik 2000-ben befejezték itt a katonai szolgálatukat – fogalmazott Gangler László. Mint mondta, számukra különösen fontos, hogy a kiállítandó MiG–21-es orra a pápai légikikötő felé fog nézni.

Magyarországon a szolnoki és a kecskeméti után a pápai lesz a harmadik ilyen jellegű, vadászrepülőgépes emlékmű. Az átadási ünnepségre várhatóan novemberben kerülhet sor.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget