2019.03.08. 17:30
A porvai polgármester asszony női példaképei díszítik a falat
PORVA Van, ki családi fotókat, más serlegeket, emléktárgyakat tart irodája polcain, festményeket, okleveleket, településéről készült képeket akaszt a falra. Veinperlné Kovács Andrea polgármesteri irodájába belépve öt női fotó látható. Teréz anya, Nofretete, Erzsébet királyné, Margaret Thatcher, Jáger Ida.
Veinperlné Kovács Andrea női példaképeit mutatja irodája falán Fotó: Müller Anikó Hanga
Más korok, eltérő életutak, mégis miért kerültek egymás mellé egy kis bakonyi falu településvezetőjének íróasztalával szemben? Hitvallása a magyarázat. Tizenkét éve szolgálja polgármesteri tisztségében a falu fejlődését. A szomszédos Borzaváron született, férje tősgyökeres porvai, harminc éve élnek együtt.
– Telket vásároltunk, építkeztünk, vagyunk annyira földhözragadtak, tudtuk, itt fogunk maradni. A lokálpatriotizmus érzése folyton erősödött bennem, elkezdtem kutatni a falu múltját. Először az egykori kántortanító, Székely József életútját tártam fel, emlékére 2006-ban emléktáblát avattunk. Részt vettem sok civil szerveződésben, kreatív tevékenységeket végeztem, segítettem a véradás, az idősek napja szervezését, a Vöröskereszt munkáját. Aztán azt gondoltam, településvezetőként tudnám segíteni falunk fejlődését, emlékezett vissza.
2006-ban államvizsgázott a közgazdaság-tudományi egyetem államigazgatási kar igazgatásszervező szakán, mely megalapozta közigazgatási szakmai ismereteit. Szakdolgozata címe A vállalható településfejlesztés Porván volt. Visszatekintve az abban eltervezettek legnagyobb részét sikerült megvalósítani, pontosabban lényegesen többet. Nagy szívfájdalma, hogy a helyi postát nem sikerült visszaállítani.
Polgármesteri működése alatt a képviselő-testület csekély mértékben változott. Volt, hogy női vezetőként, gyakorlatias dolgokban bizony el kellett fogadtatnia magát a férfitársadalommal. Iktatókönyv nélkül tudja minden ügy menetét. Nagyon szereti a munkáját, reggel hét előtt a hivatalban van, sokszor este kilencig is, de van, hogy éjjel kettőkor jut eszébe valami.
![](https://cdn.veol.hu/2021/09/hlCnaDjfRlxwte15Kr--g_eXrtmzaDaeyovyCHHJ1bg/fill/1470/1357/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JkZGI0YTU4Yzk3ZDQ1ZWI4Y2FlZjg1YjRjZTFjNzM0.jpg)
– A történelem során több személyiség volt, aki formálta jellememet, gondolatvilágomat, nézeteimet, ezért azt gondoltam, női példaképeimet megjelenítem az irodám falán. Teréz anya világméretű példamutatását, a hozzám közel álló egyiptomi kultúra királynőjét, Nofretetét. Erzsébet királyné születésnapja mindig szeánsz nekem, ekkor megnézem a róla készült trilógiát. Margaret Thatcher a keménységével került a példaképeim közé. Jáger Ida, az örök barátnő, aki az anyapótló volt számomra, ő mindig itt van velem lélekben, a hagyatékából is számos dolog van a tulajdonomban, a könyvtáramban. Úgy gondolom, ha e személyiségek munkásságából, szemléletéből csak egy parányit tudok csipegetni az én munkámhoz, az jó érzés számomra. Ezért vannak itt velem, az irodám falán, zárta magyarázatát a polgármester asszony.