az üzlet több mint profit

2019.09.23. 16:00

Fogyatékkal élő fiataloknak szervezett programot az ÉrMe Bakony Klub

Az ÉrMe Bakony Klub – nevük az értékmegőrzés szóból adódik – évente több alkalommal szervez jótékonysági programot.

Müller Anikó Hanga

A fiataloknak nagy élmény volt a közös program az ÉrMé-sekkel

Fotó: Müller Anikó Hanga

Az „ÉrMe-ség” alapgondolata, „az üzlet több mint profit.”, mely társadalmi felelősségvállalást jelent. Anyagi lehetőségeikhez képest vállalható célokat, feladatokat tűznek ki maguk elé, ilyen volt a közelmúltban egy olaszfalui programjuk is.

Kapcsolatuk a Veszprém Megyei Fogyatékos Személyek, Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Integrált Intézménye veszprémi Fenyveserdő otthon gondozottaival nem mai keletű, mondta a keresztény vezetőkből és vállalkozókból álló közösség két vezetője, Schumicky György és Zugor Balázs. Februárban a tradíciót és a hagyományos magyar értéket is képviselve disznóvágásra hívták meg az intézmény fogyatékkal élő fiataljait.

Most az olaszfalui Zöldág Lovasudvarban látták néhányukat vendégül, ahova Sáfár Ferenc részlegvezető kísérte el őket. Számukra nagy élményt jelent már az is, ha kikerülnek az otthon falai közül. Az Eperjes-hegy tövében csodálatos természeti környezetben állatokkal – lovakkal, kecskékkel, birkákkal, nyulakkal – barátkozhattak a vendégek és nagy örömmel vettek részt a lovas kocsikázáson.

A fiataloknak nagy élmény volt a közös program az ÉrMé-sekkel
Fotó: Müller Anikó Hanga

A vendéglátók mindeközben finom ételeket készítettek számukra, kínáltak pörköltet, kemencében sült birkapecsenyét, süteményeket és helyi, a házigazda Varga Antal és felesége, Virgilla asszony által készült kecskesajtot. Nagy odaadással gyúrtak Törökné Ringl Krisztina vezetésével kenyértésztából cipót, melyet közösen vetettek be a kemencébe és izgatottan várták, hogy kisüljön.

Az élménydús napot a vendégül látott fiatalok még sokáig őrzik emlékezetükben, a bakonyi „érmések” pedig már szervezik az ÉrMe hálózat nagyszabású karácsonyi jótékonysági akcióját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában