Büszkék vagyunk rájuk

2019.09.05. 11:00

Mások boldogulásáért dolgoznak a Kopp–Skrabski-díj jelöltjei

Harmadik alkalommal hirdette meg a Kopp–Skrabski-díjat a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom. Idén is négy elismerést adnak majd át. A jelöltek közül kettőt egy kuratórium választ, két díj odaítéléséről pedig a közönség dönt.

Sági Ági

– Szeptember 15-ig lehet szavazni a jelöltekre. Egy egyéni jelöltet és egy párt kell választani, a jelöltekről rövid leírás a honlapunkon olvasható. Jelöltjeink olyan emberek, akik szinte láthatatlanul építik a közösséget, ahol tevékenykednek, a családdal, a következő generációkkal foglalkoznak, energiát nem kímélve, határokat nem ismerve dolgoznak mások boldogulásáért, lelki egészségéért – mondta lapunknak Kuthi Áron, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom sajtófőnöke.

Idén két Veszprém megyei jelöltje is van a díjnak. Makó Judit life coachként a női szerepekről, lelki egészséget érintő témákról tart előadásokat, miközben személyesen kísér nőket és anyákat életszakasz-váltásaikban, amit személyes példaadással hitelesít.

Makó Juditot meglepte a jelölés Fotó: A család

2019 májusában mentorként bizonyított: az általa felkészített fiúcsapat országos első helyen végzett a Mathias Corvinus Collegium tehetséggondozó versenyén. Többdiplomás, több nyelven beszél, a Francia Becsületrend kitüntetettje. Férjével öt közös gyermeket nevelnek Veszprémben.Mint Makó Judit mondja, meglepte a jelölés, de örömmel fogadta.

– Ez a megtisztelő jelölés messze nem csak rólam szól. Ahogy a tizenegy esztendős Andris fiunk fogalmazott: „Anya, ezen az egész családot kellett volna indítani.” A gyereknek – mint nagyon sokszor – igaza van. Egy ilyen elismerés mindig egy családról, egy közösségről szól. Ebben a közösségben a nő mellett – aki történetesen ötgyermekes anya is – ott a férj s a gyerekek, a nagyszülők és a rokonság, a szakmai közösségek, a barátok és ismerősök. Egy olyan város és lakosai, mint Veszprém, elfogadóan, együttműködően, támogatóan. Szeretettel. Nap mint nap, évről évre, kitartóan – mondta Makó Judit.

Az elismerés másik veszprémi jelöltje Rábaközi Rita, aki 2015 óta a Te Hangodat Ismerem Alapítvány PIC-osztályokon végzett munkáját is segíti, és elindította a programot a Veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházban. A koraszülött­osztályon zeneterápiával segíti a szülők és koraszülött babáik kapcsolatát, ha lehetőség van rá, tovább kísérve őket a kisgyermekkortól az óvodáskoron át egészen az iskoláskor végéig. Idős szívbetegeknek, autista gyermekeknek, kó­mában lévő és kómából visszatért gyerekeknek, kamaszoknak tart terápiás foglalkozásokat. Vallja, hogy az „értékes zene” a testi-lelki harmónia egyik alapja, amely segít egyensúlyban tartani bennünket ebben a rohanó, anyagias világban.

Rábaközi Rita zeneterápiával segít Fotó: Napló

A Kopp–Skrabski-díj névadói Kopp Mária (1942–2012) és férje, Skrabski Árpád (1939–2009). Az ő kutatásaikból indult ki a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom. Ők is azon dolgoznak, hogy nem-financiális módszerekkel segítsék a családokat, hogy minél több vágyott gyermek megszülethessen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában