Vádemelés

2019.10.22. 07:00

Csalással vett autóalkatrészeket egy pápai üzletben

Üzletszerűen elkövetett csalás miatt emelt vádat a Pápai Járási Ügyészség egy férfival szemben, aki az egyik helyi járműalkatrész-üzletben visszaélt a fizetési kedvezménnyel, és az eladót megtévesztette, a vételárat nem fizette ki.

Kovács Erika

A vádirat szerint a 38 éves férfi egy betegszállító cégnél dolgozott, amelynek az autóalkatrész-üzletnél partnerkártyája volt, és így lehetett később fizetni, de ehhez kellett a cégbélyegző.

A férfi tavaly augusztusban az üzletben azt mondta, hogy halasztott fizetéssel vásárol, és a cég a vételárat majd utalással kifizeti. Az eladó cégbélyegzőt kért, mire a férfi még aznap egy hamis bélyegzőt vitt, és további alkatrészeket, valamint motorolajat vett a cég nevében, amit többször megismételt.

A kereskedő szeptember végén értesítette a betegszállító céget a kiegyenlítetlen számlákról, amikor kiderült, a férfi jogosultság nélkül vásárolt, és több mint 191 ezer forint kárt okozott.

A járási ügyészség tárgyalás mellőzésével büntetővégzést indítványozott azzal, hogy a Pápai Járásbíróság a vádlottal szemben próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában