tehermentesítheti a házgyári utat

2019.10.03. 14:51

Egy szakasz kész a veszprémi kelet-nyugati főtengelyből

Elkészült a Kistó utcától a Juhar utcáig tartó új útszakasz, amelynek műszaki átadás-átvétele is megkezdődik rövidesen.

Marton Attila

20191003 Veszprém a Kelet-nyugati összekötő út elkészült szakaszának sajtóbejárása az Avar utcai körforgalomtól Fotó Penovác Károly PK Veszprém Megyei Napló

Fotó: Penovác Károly/Napló

A közel egy kilométer hosszú új szakasz a kelet-nyugati főtengely – amely a Pápai utat köti össze a Jutasi úttal – részeként épült ki. Csütörtökön délelőtt Porga Gyula polgármester, Brányi Mária alpolgármester és Hegedűs Barbara önkormányzati képviselő tájékozódott a fejlesztésről a helyszínen. A Kistó utcát a Pápai úttal összekötő szakasz megépítésétől azt várják, hogy tehermentesítse a Házgyári utat és a belvárost, valamint az új út bővíti a közösségi közlekedés lehetőségeit a városrészben.

Hegedűs Barbara, Brányi Mária és Porga Gyula a bejáráson Fotó: Penovác Károly/Napló

A beruházást a Colas Út Zrt. és a Practical Kft. konzorciuma végezte, előbbi feladata az útépítés, a villany és távközlési kiváltások elvégzése volt, utóbbi a közműépítési és növénytelepítési munkálatokért felelt. Az útépítési munkálatok március közepén kezdődtek, és a december végi határidő előtt fejeztük be a kivitelezést, mondta el Nagy László, a Colas Út Zrt. építésvezetője. Hozzátette, a következő hetekben még festési és táblázási munkák vannak hátra, az útszakasz műszaki átadás-átvétele néhány héten belül megkezdődik. A kétszer egysávos út mellett megemelt, koppenhágai típusú kerékpársáv épült, a Juhar utcai csatlakozásnál körforgalom létesült.

Fotó: Penovác Károly/Napló

A kelet-nyugati főtengely több ütemben készül. A Kistó és Juhar utcák közötti összekötés befejeződött, a szakasz Pápai útra történő kivezetése egy másik projektben valósul meg.

A főtengely második és harmadik ütemében épül meg az Aranyosvölgyi völgyhíd, és készül el a Kistó és Tüzér utcák összekapcsolása. Az elkészült, közel egy kilométeres szakasz megépítése 1,26 milliárd forintba került, amelyet főként az európai uniós TOP-programban elnyert forrásból finanszírozott az önkormányzat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában