Borzalmas sorscsapás volt

2020.01.20. 07:00

A németek elűzetésére emlékeztek Márkón

A magyarországi németek elűzetése minden hazai német tragédiája. Borzalmas sorscsapás volt, és az is lesz örökké a németség számára – hangzott el a megyei megemlékezésen.

Molnár Sándor

A megemlékezésen fellépett a márkói Steixner István Német Nemzetiségi Kórus

Fotó: Molnár Sándor/Napló

Az „Elűzetés” megyei megemlékezését tartották szombaton a településen, amely szentmisével kezdődött a római katolikus templomban. Az ünnepség az Orsetti Péter Kulturális Központban folytatódott, ahol Heilig Ferenc, a Veszprém Megyei Német Önkormányzat elnöke visszaemlékezésében felidézte, hogy mikor és miért települtek be német őseik az országba.

– A 150 éves török uralom után, a XVII. században szorgalmas, munkás kezekre volt szükség a gazdaság újraélesztéséhez. Császári rendeletre, világi és egyházi nagybirtokosok meghívólevelekkel hívták be az országba keresztény vallású őseinket, hogy segítsenek az ország újra felvirágoztatásában – fogalmazott az elnök, aki hozzátette, hogy az első generáció a halálát lelte, a második a szükséget szenvedte, és csak a harmadik lelte meg a mindennapi kenyeret, ami a megélhetést jelentette.

A megemlékezésen fellépett a márkói Steixner István Német Nemzetiségi Kórus Fotó: Molnár Sándor/Napló

Kiemelte azt is, hogy a betelepült németek szorgalmas, takarékos, törekvő, céltudatos és vállalkozó kedvű emberek voltak, akik lojális polgárai lettek a magyar hazának. A második világháború súlyos következményei kapcsán megjegyezte, hogy a teljes sváb népcsoportot árulónak bélyegezték, s bizonyítottan mintegy 220 ezer németet űztek el a hazából.

A Márkói Kamara TehátRum színjátszókör tagjai a helyi németek kitelepítését idézték fel műsorukban. Márkusné Vörös Hajnalka a magyarországi németség elűzetésének politikai körülményeire világított rá előadásában az 1945 és 1948 közti időszak történéseit elemezve. Hartmann Antal polgármester zárszavában köszönte, hogy Márkó adhatott otthont a megyei megemlékezésnek, amelyet évente máshol rendeznek majd meg. Elmondta, hogy Márkóról a lakosság 62 százalékát telepítették ki 1948-ban. A polgármester reményét fejezte ki, hogy a történelem nem ismétli meg önmagát, és soha többet nem kerül sor nemzetölő és népcsoportokat tönkretevő, politikai bűncselekményekre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában