2020.01.25. 07:00
Idén is folytatódik a munka Nagyvázsonyban
Intenzív évet tudhat maga mögött a település, sok fejlesztés befejeződött 2019-ben. Ilyenek voltak járdaépítések vagy a közlekedésfejlesztési beruházások. Idén is folytatódik a munka a Magyar Falu Program segítségével, feszesebb gazdálkodással és sok közösségi rendezvénnyel.
Fotó: Molnár Sándor/Napló
– A közösségépítés szempontjából is nagyon intenzív volt a tavalyi esztendő. Itt mindenki sokat dolgozik, ezért kevesebb időnk van egymásra. Fontos, hogy ebben a rohanó világban megmaradjon és erősödjön a közösség, ezért az infrastrukturális fejlesztések mellett erre helyeztünk hangsúlyt – nyilatkozta Fábry Szabolcs polgármester, aki szerint ez sikerült is a rendezvényeiknek és a Közéleti Kávéházaknak köszönhetően.
Mind többen vesznek részt a programokon, és több mikroközösség is alakult a községben, ahol az önkormányzati választás után egy erős képviselő-testület folytathatja a munkát, feladat pedig lesz bőven.
![](https://cdn.veol.hu/2021/09/4Q4gNEXPUDCO0kxInHKg1bQ63-_E0gd3N2xn7yU0Yks/fill/2560/1463/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQzNWU0OTY1ZDI4MjQ2OWNhZjMwZTU2YjIxNGI5ZjFk.jpg)
Fotó: Molnár Sándor/Napló
– Nagy örömmel tölt el, hogy, bár a kormány szűkítette a várfejlesztések körét, Nagyvázsony bennmaradt a fejlesztendő várak között, sőt, még bővülhet is a keretünk. Ez kihívás is számunkra, mert attól, hogy elkezdődik a fejlesztés, a turizmus nem áll meg. Az a feladatunk, hogy kitaláljunk olyan attrakciókat, programokat, amelyek a várbezárás ellenére egész vagy többnapos kikapcsolódást nyújtanak a hozzánk érkező turistáknak. A másik komoly kihívás, hogy racionalizáljuk az önkormányzat működését, mert sok olyan váratlan kiadásunk volt, amely miatt még szigorúbb gazdálkodást kell folytatnunk, hogy 2021-ben önerőből is tudjunk fejleszteni – emelte ki a polgármester.
Hozzátette még, hogy ősszel sikeresen pályáztak a Magyar Falu Programban. Ennek köszönhetően az óvodafejlesztés és utcafelújítások mellett befejezik a rendezvényház energetikai korszerűsítését és felújítják az épület tetejét. Az óvodánál parkolót építenek majd, szeretnék osztálytermekkel és tornateremmel bővíteni az iskolát, és kiemelt feladat továbbra is a közösség erősítése a településen.