Legyen ünnep a karácsony

2020.11.26. 19:30

Elindult a Katolikus Karitász adventi segélyprogramja

Országos adventi segélyakció-sorozata keretében idén is többféle programmal segíti a rászorulókat a Katolikus Karitász, amibe több módon, tárgyi és pénzadományokkal is becsatlakozhatnak a jó szándékúak.

Laskovics Márió

Forrás: Katolikus Karitász

A Katolikus Karitász az idei adventben is a nélkülöző családok, egyedülállók, idősek mellett áll, ezért elindította a Tárjátok ki a szíveteket elnevezésű országos segélyprogram-sorozatát, mely során adománygyűjtést hirdet, rászorulókat segít a téli időszakban. Annyiban nehezebb dolguk van a járványhelyzet miatt, hogy számos nagy rendezvényen, karácsonyi vásáron nem tudnak részt venni.

Spányi Antal, a szervezet püspök elnöke elmondta, az akció plakátján látható, nyitott tenyérben tartott hóból formált szív jelképe annak, hogy kezünkben van a segítségnyújtás lehetősége.

Szívünk kitárásával felmelegíthetjük mások hideg otthonát, ünneppé tehetjük küzdelmekkel teli napjait. A szeretet kézzel foghatóvá válhat, ha olyat adunk másnak, ami örömet okoz neki, ami kisegíti a bajból, vagy ha egyszerűen csak megajándékozzuk és megélheti, hogy nincs egyedül.

Szorgos önkéntes kezek meglepetéseket tesznek a felajánlott Angyalbatyukba Fotó: Katolikus Karitász

Écsy Gábor országos igazgató szerint a nélkülözőkért indított ünnepi összefogásnak 2020-ban is kettős célja van: ünnepé tenni a karácsonyt és könnyebbé tenni a hétköznapok terheit. Meleg otthont biztosítani téli ruhákkal, kályhákkal és tűzifával. Élelmiszert vinni a családoknak, hogy ne üres asztalnál kelljen megélni a karácsonyt, lakhatási támogatást adni, hogy emberi körülmények között élhessenek.

A segélyakció keretében több országos program fut karácsonyig, a hatályos rendelkezéseknek megfelelően a lehető legnagyobb körültekintéssel, az egészségügyi ajánlásokat betartva.

Sok helyütt osztanak egész télen a vírushelyzetnek megfelelően előre csomagolt, meleg ételt hajléktalanoknak és krízishelyzetben élőknek. Több száz családot szeretnének kályhával és igény szerint tűzifával, illetve más speciális támogatásokkal segíteni. A határon túli magyar családokat szintén kályhával, tűzifával és élelmiszer-csomaggal, édességekkel, egyéb ajándékokkal segítik az ünnepek előtt.

Zagyva Richárd országos igazgatóhelyettes egy rászoruló édesanyával Fotó: Katolikus Karitász

Az Angyalbatyu ajándékgyűjtő akcióban nehéz sorsú gyermekeknek lehet csomagot készíteni és leadni az ország különböző gyűjtőpontjain. Számos iskolában és templomban gyűlnek a játékok, amikből – édességgel, meglepetésekkel kiegészülve – névre szóló ajándékcsomagok készülnek. Az adományozó gyermekek segítségével országszerte több tízezer gyermeknek teheti ez valódi ünneppé a karácsonyt.

Több módon lehet bekapcsolódni az országos akcióba. A 1356-os adományvonalon egy hívás 500 forint támogatást jelent. Csekkes befizetéssel, banki átutalással bármilyen összeggel hozzá lehet járulni a karácsonyi segélyprogramokhoz, vagy az évközi munkához. Továbbá a Karitász honlapján online adományozásra is van lehetőség, valamint az egyházmegyei karitász központokon és a meghirdetett gyűjtőpontokon helyi program támogatásába kapcsolódhatunk be tárgyi vagy pénzadománnyal.

Az Angyalbatyu ajándékgyűjtő akcióban nehéz sorsú gyermekeknek lehet csomagot készíteni Fotó: Katolikus Karitász

Mint megtudtuk, az „Egymillió csillag a szegényekért” szolidaritási akció idén a korábbiaktól eltérő módon valósul meg december 6. és 13. között. A szervezet vásárokon és főtereken megvalósított közösségi gyertyagyújtások helyett, ezen alkalomra készített videókkal és az interneten elérhető megosztásokkal hívja majd fel a figyelmet a nehéz sorsú családok helyzetére egyhetes országos virtuális gyertyagyújtással.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában