2020.11.11. 11:00
Hozzáláttak az ünnepi fények felszereléséhez Pápán
A hét elején láttak hozzá az ünnepi fények felszereléséhez a Városgondnokság munkatársai – tudtuk meg Bakó Istvántól, a Városgondnokság vezetőjétől.

A Városgondnokság munkatársai a Fő téren szerelik fel a világító ünnepi díszeket
Fotó: Polgár Bettina/Napló
Bakó István elmondta, a Fő téren kezdődtek a munkák, ahol 18 oszlopra helyeztek el díszpárt, emellett 26 fát borítanak be mérettől függően 20–40 méter hosszú fényfüzérrel. Elkészült a Fő utca díszítése is, ahol 13 oszlopon helyeztek el kedden ünnepi fényeket. A Kossuth utcán nyolc átfűzést szerelnek fel, minden átfűzésen két dísz található, egymással szembe fordítva. A Márton István és a Deák Ferenc utcában ugyancsak átfűzéseket alkalmaznak, összesen hatot. A díszítésből a csatolt településrészek sem maradnak ki: Borsosgyőrön, Tapolcafőn és Kéttornyúlakon egyaránt öt kandeláberoszlopon helyezik el az ünnepi fényeket.
Bakó István rámutatott, a járványhelyzet miatt visszafogott ünnepvárásra készülnek, idén nem vásároltak új díszeket. Megtudtuk tőle, ebben az évben három karácsonyfát díszítenek fel a város különböző pontjain. Közösségi kezdeményezésre, pályázat révén élő örökzöldet öltöztetnek majd ünnepi díszbe a Vajda Péter-lakótelepen a környéken élők, emellett az egykori Kilián-lakótelepen is állítanak egy fát, és természetesen a Fő téri karácsonyfa sem hiányozhat. Ezeket a fenyőket lakossági felajánlás útján kapják meg. A fenyők állításának időpontja még bizonytalan, nagyban függ az időjárástól, hiszen az erős szél hátráltathatja a munkát, és esőben sem lehet villanyszerelést végezni.

Bakó István elmondta, a fényeket várhatóan az első adventi vasárnapot (november 29.) megelőző csütörtökön és pénteken kapcsolják majd be. Emellett egy héttel korábban még egy próbát is indítanak, hogy kiderüljön, nincs-e valahol meghibásodás.