A Szentírást és a személyes kapcsolatokat helyeznék előtérbe

A Dunántúli Református Egyházkerület gyülekezeteinek presbitériumai – a hatévente előírt országos tisztújítás rendjében – a november 11-én közzétett eredmény szerint megválasztották az egyházkerület elnökségét a 2021–26-os időszakra. A püspöki tisztségre 239 igen szavazat érkezett, a gyülekezeti delegáltak egyedüli jelöltjeként Steinbach József harmadik püspöki ciklusát kezdhette meg január elsején.

Hogyan élte meg ezt a sikert?

– Nagy megtiszteltetés, hogy a harmadik ciklusra is egyhangúlag bizalmat szavaztak nekem. A családommal – a mindezt lehetővé tévő, a hátteret balatonalmádi hitoktatóként, gyülekezeti adminisztrátorként biztosító feleségemmel és két felnőtt lányommal – is átbeszélve, minden időmet, energiámat e feladatra szántam. Köszönöm nekik és közvetlen munkatársaimnak a mindennapi segítséget. Az egyhangú jelöltség megnyugtató visszaigazolása az elmúlt tizenkét évi munkámnak, mely életem legszebb, s egyben legnehezebb időszaka is volt. Örömeit és nehézségeit együtt tekintem Isten ajándékának. A választási eredmény alázatra indít, valamint arra, hogy a következő hat évben is ugyanilyen lelkülettel, odaadással, hűséggel, Isten erejét és megtartó kegyelmét kérve végezzem a záróciklusomat, hiszen a református egyházban a püspöki tisztség legfeljebb háromszor hatéves időtartamban tölthető be.

Az első ciklusára visszatekintve mik voltak a legnagyobb eredmények, mire a legbüszkébb?

– 2009–2014 között számos új programot vezettünk be, melyek felpezsdítették az egyházkerület életét, és látható lelki eredményei voltak. Az egyház intézményi keretek között van jelen e világban, de sokkal több annál: embereket kell megtalálni, bátorítani, vigasztalni, lelkigondozni, gyógyítani, összefogni, közösségbe vonni, megajándékozni az örökkévaló evangéliumi értékekkel. A lelkészeknek próbáltunk mindebben kerületi szinten segítséget nyújtani. Missziói programokat hoztunk létre, nagy hangsúlyt fektettünk a pasztorációra. Egyházvezetőként nem kis energia odafigyelni arra, hogy a Dunántúl egész területén megvalósítsuk a gyülekezetben megszokott személyes kapcsolattartást. Évről évre több a feladat, pörög az életünk, ami egy általános probléma, és nem tudom, hova fokozható még, meddig bírja az emberi elme, szív és fizikum… Ennek ellenére mindenki kapott időpontot, levelére választ, rengeteg gyülekezetet meglátogattunk, s tán elmondható: a mintegy kétszázezer fős dunántúli reformátusság egy nagy családdá lett. Fejlesztettük a kommunikációt, mert egyre kevésbé elég csak tenni a dolgunkat, azt muszáj láttatni is. Büszkék vagyunk továbbá a Református Egyházi Napok rendezvényre, mely kétévente tízezer embert, és nem csak reformátusokat mozgat meg. Dunántúli Református Akadémiát szerveztünk aktuális hit- és közéleti kérdésekben a felnőttek számára. Kiadványokat jelentettünk meg, rétegtalálkozókat tartottunk református orvosok, pedagógusok, szakemberek bevonásával. Tehát lelki, közösségi munkát végezve építhettük az Isten országát.

Melyek voltak a második ciklusa legfontosabb történései? Nem túlreprezentált-e a református egyház más felekezetekkel szemben az utóbbi évek kormányzati támogatásait illetően?

– 2015–2020 között Magyarország Kormánya jóvoltából támogatásokat kaptunk az intézményeink, gyülekezeteink fejlesztésére, épületeink megújítására, így a ciklust főként a beruházások koordinálása határozta meg. Nagy felelősséget és figyelmet igénylő feladat volt, mely átrendezte munkánk hangsúlyait, és a megkezdetteken túl újabb szolgálatokat nem tudtunk vállalni. A támogatásokat nem kell félreérteni, mindegyik a társadalomra visszaható, a településképet is meghatározó épületekre, valamint közoktatási és szociális intézményekre vonatkozik. Ugyanis az egyháznak történelmi okok miatt nincs működő vagyona. A gyülekezetek önfenntartóak, ahol nem, ott belső forrásból oldjuk meg az önfenntartást az adományok átcsoportosításával. Nem igaz, hogy túlfinanszírozott lett volna bármikor is a református egyház. Tehát a kárpótlás részeként, a következő generációkra gondolva jó lelkiismerettel fogadjuk el az egyébként a felekezeti arányokat abszolút figyelembe vevően adott támogatásokat a keresztény értékrendet képviselő intézményeink fejlesztésére. Hiszem, hogy a statisztika fontos iránymutató, de nem teológiai kategória. Tizenkét évnyi tevékenységünk részleteit 300 oldalas cikluszáró püspöki jelentésben összegeztem.

Az utóbbi években több nevelési és szociális intézményt vett át a református egyház? Hány intézmény és hol indult, illetve szerveződött újjá az ön püspöksége alatt?

– 2012-ben volt egy nagy közoktatási, általános iskolai átvételi hullám, amikor a jó kapcsolat alapján az adott önkormányzatok kerestek meg bennünket. Például csak a Balaton-felvidéken hét református általános iskola működik jelenleg: Alsóörs, Balatonfőkajár, Balatonfüred, Csajág, Csopak, Litér, Papkeszi. E küldetéssel hatalmas szolgálatot, kvázi szent terhet vettünk magunkra. Az iskolák azóta remekül, a régió kedvelt és keresett intézményeiként működnek. Az egyházkerület területén összesen egy felsőoktatási intézményünk (Pápai Református Teológiai Akadémia), négy középiskolánk, tizenöt általános iskolánk, tizenhárom művészetoktatási intézményünk, tizenöt szociális intézményünk és nyolc óvodánk működik. Többségük gyülekezeti vagy egyházmegyei fenntartású, és vannak egyházkerületi (püspöki) fenntartásúak is. Az intézményesült szociális ellátás, az idősek szeretetszolgálata az egyházi diakóniához tartozik. Igyekszünk méltóan, jól kialakított munkatársi környezettel gondoskodni az idősekről. A finanszírozáson túl nagy felelősség, hatalmas feladat a keresztény lelkiség megteremtése valamennyi intézményünkben. Arra is figyelünk, hogy soha ne vegyünk át úgy intézményt, hogy az felekezeti feszültséget okozzon a településen. Közoktatási intézményeinkben az ökumené jegyében bármely felekezetből fogadunk diákokat, és biztosítjuk a saját felekezeti hitoktatást. Az egyházkerületben jelenleg a mintegy kétszázezer reformátusra 245 lelkészünk és 351 templomunk van. Egyházunkban nincs lelkészhiány, sőt, inkább többen vannak, mint ahány szolgálati hely áll rendelkezésre. Lelkészeink képzettek, több nyelven beszélnek, más szakterületen is szerzett diplomákkal. Ha nem is létszámbeli, de személyi problémáink akadnak. Sokszor az adott helyre, a speciális szolgálatokra (iskolai vallástanárság, idősotthon, kórházlelkészi szolgálat, cigánymisszió, egyetemi lelkészség, lakótelepi misszió) nehéz megtalálni az alkalmas embert. A posztgraduális képzések segítenek elméleti síkon, azonban a gyakorlati alkalmasság még így sem feltétlenül teljesül. Vidékre egyre nehezebb lelkészt találni, mert városiasodunk. Pedig először a kis gyülekezetben kezdve a kevésen kell hűnek lenni. A kistelepüléseken végzett lelkészi szolgálat több forrásból támogatott.

Milyen jelenleg a vallás, azon belül a református egyház szerepe a ma embere számára? Hogyan tudnak hitelesek lenni és megszólítani, az egyházba vonni az embereket?

– Határozottan látom az emberekben az igényt arra, hogy a földi életen túlra mutató, de ezt a földi életet széppé, szeretettelivé tevő, megerősítő, értelmes többletet és biztos irányt mutató üzenettel megszólítsák őket. Mi, lelkészek ismerjük e felgyorsult világban az emberek lelki problémáit, terheit. Fontos, hogy mai nyelven, de nem álprogresszív módon igénylik, hogy megszólítsuk őket. Körülöttünk annyira megváltozott, bizonytalan lett, „bevadult” minden, hogy szükség van az evangéliumra, az örömhírre, miszerint „több az élet” (Lukács 12,23 – Mert az élet több, mint az eledel és a test, mint az öltözet). Örök életünk távlata már e földi létet akarja széppé tenni. Hit nélkül nagyon nehéz tartalmas életet élni. Ha valakiben nincs az örök életbe vetett reménység és az ebből fakadó nyugalom, ott mi marad: együnk, igyunk, holnap úgyis meghalunk, ide nekem még többet, de azonnal, mert itt és most akarom elfogyasztani… Nagyobb összefüggésekben látva tudjuk csak a földi élet sokszor halálos részleteit helyesen kezelni, életünk minden percét örömmel, boldogan megélni, a „dolgainkat” helyére tenni, jól kezelni, felülemelkedni bizonyos történéseken. Kell állást foglalni, hitet vallani, de kérdés, hogy ezt krisztusi, emelkedett lélekkel tudjuk-e megtenni. Csak ha látom ezt a többletet, akkor jövök rá, hogy lehet szebben, értelmesebben, lassabban élni, meg lehet bocsátani, nem mindig kell nyerni, bizonyos helyzetekben alul is lehet maradni, lehet keresni az értelmes, de nem elvtelen kompromisszumokat. Egymásért – és önmagunkért is –, testi-lelki gyógyulásunkért fontos megszólítani az embereket, hogy mindenkit tisztelve, szeretetben tudjunk együtt élni e teremtett világban. A missziónk tehát nem öncélú, és a hatalom – teológiai értelemben – mindig szolgálatot, felelősséget jelent azokért, akiket az Isten egy időre ránk bízott. Aztán ha elvétetik az, amit kaptunk, tudni kell elengedni.

Milyen elvárásokkal, reményekkel, tervekkel tekint előre a 2021–26-os időszakra? Mik lesznek az elsődleges feladatok?

– Fontos feladat lesz az egyensúly megtalálása az ügyintézésben. Nem akarunk bürokratikus, technokrata egyház lenni, amely intézményként csak működteti magát és intézményrendszerét. Szolgálatunkat át kell hatnia Isten megváltó, megtartó szeretetének, amit egy völgyhídhoz hasonlíthatnánk leginkább: sokadjára már természetesnek vesszük, hogy átmegyünk rajta, de alattunk egy szakadék tátong, és nem tudatosul, hogy Isten keze hordozott minket. Ebből pedig az következik, hogy mi is hordozzunk másokat. Azért emel fel Isten, hogy általunk másokat is felemeljen. A koronavírus-járvány okozta helyzetben kihasználtuk az online lehetőségeket, a technika áldásait. Ma már tartunk személyes templomi istentiszteleteket is, de mellette folyamatosak az internetes istentiszteletek, üzenetek, idősek telefonos lelkigondozása. Számos közösségi programunkat el kellett hagynunk. Imádkozunk, hogy az Úristen vegye le rólunk ezt a terhet, adjon megoldást, gyógyulást, szabadulást, lelki megújulást, a gyászolóknak vigasztalást, a vezetőknek, orvosoknak erőt, illetve adjon kegyelmet is mindannyiunknak, hogy meglássuk e próbatétel tanulságait: miben kellene változnunk. Látjuk, hogy sok mindent újra kell építeni, mert a megszokott rend sajnos megbomlott. De vissza kell találnunk a személyes találkozáshoz, mert azt semmi nem pótolhatja. Vágyunk már nagyon a megszokott személyes egyházi alkalmakra, de ezeken túl az emberi találkozások örömére, koncertre, színházra, mozira, egyházi és kulturális alkalmakra, de ki kell várnunk mindennek a rendelt idejét.

Nagy áldás Magyarországon a fegyelem. Ugyanakkor sokat tanultunk is ebből a rendkívüli helyzetből: nem biztos, hogy a jövőben mindenért fel kellene utazni a fővárosba. Bizonyos tárgyalások lebonyolíthatók online is, így kímélve az időt, energiát, környezetet. Csak meg kell találni ebben is a bölcs arányokat. Rengeteg a feladat. Szeretnénk a meglévő programok mellé újakat csatolni, szakosztályokat kiépíteni. A folyamatban lévő beruházásokat be kell fejezni. Aztán szeretnénk egy kicsit megnyugodni, egyre inkább a lelki feladatainkra, hangsúlyosan az evangélium hirdetésére összpontosítani. Kívánom, hogy maradjon meg az egyházkerület családias jellege – mert ennél nagyobb ajándék nincs, hogy egymásról tudva élhetjük az életünket –, és akkor adatik fejlődés, áldás, továbblépés. Imádkozunk és cselekszünk egymásért, és ezzel az imádságosan cselekvő szeretettel gondolunk mindenkire, hiszen a ránk bízott megtartó, életmegújító, megváltó örömhír egyetemes.