soha nem látott összegű segítség

2021.07.09. 14:00

Több száz millió forintot nyert Balatonalmádi útfejlesztésre

Ötszázmillió forintos fejlesztési támogatást nyert a település: a magyar kormány négyszázmillió forintot ítélt meg az úthálózat fejlesztésére, korszerűsítésére, valamint százmillió forintot a már régóta áhított többfunkciós városi sportcsarnok előkészítésére.

B. Virág Rita

Most soha nem látott összegű segítséget kapott a város a helyi utak javítására, fejlesztésére Fotó: Balogh Ákos/Napló

Fotó: Balogh Akos

Kontrát Károly, a régió országgyűlési képviselője lapunknak elmondta, Fabó Péter, a Fidesz-KDNP városi frakcióvezetője levelet írt neki, amelyben a segítségét, a támogatását kérte az úthálózat fejlesztése érdekében.

– Mivel jómagam is rendszeresen járok Balatonalmádiba, ezért magam is megtapasztaltam, hogy valóban szükségessé vált a városi utak javítása, és az ott élők igényeit is meghallgatva tettem javaslatot a belügyminiszternek a négyszázmillió forintos fejlesztésre – jegyezte meg az országgyűlési képviselő.

Kontrát Károly kifejtette, amikor tavaly év végén elkészült a Lozsántán az új sportközpont, amely szintén a kormány 681 millió forintos támogatásából épült meg, az önkormányzat arra is kapott pénzt, hogy megvásárolja a környező területet egy többfunkciós közösségi és sportcsarnok későbbi építésére. Most ennek az előkészületeire, terveztetési eljárásra 100 millió forintot költhet el a település.

– Ács Attila, a Balatonalmádi SE elnöke, valamint a korábbi kézilabdaklasszis Bartalos Béla is szeretné, ha a női kézilabdát meghonosítanák a városban. A sportcsarnok erre a célra is alkalmas lesz, ahogy az itt élők közösségi igényeit is ki tudja majd szolgálni – fogalmazott a kormánypárti politikus.

– Balatonalmádi négy városrészből (Káptalanfüred, Budatava, Vörösberény és Almádi) áll, és viszonylag nagy területen fekszik. Mintegy 50-60 hektárnyi zöldfelület kezelése mellett 210 kilométernyi úthálózatról is gondoskodnunk kell. Már az előző városvezetés és testület is kereste a megoldásokat az utak javítására, fejlesztésére, ám most soha nem látott összegű segítséget kaptunk, amivel jól kell sáfárkodnunk – hangsúlyozta Fabó Péter. A képviselő kiemelte, meglátása szerint mindegyik városrészben akadnak különösen elhanyagolt, rossz állapotban lévő szakaszok, ilyen például Káptalanfüreden a Galagonya utca, a két tannyelvű gimnázium előtti út és járda, ezért ő azt javasolja, mindegyik körzetbe juttassanak a forrásból, ne csak egy területre koncentráljanak.

– Azt várom, hogy a testület alaposan átgondolja majd, mire költi a pénzt. A műszaki osztálynak alapos felmérést kell végeznie, és meg kell találnia a leginkább felújításra szoruló részeket. Reményeink szerint ebből az összegből a 210 kilométernyi úthálózat legalább tíz százaléka megújulhat – jegyezte meg Fabó Péter.

Most soha nem látott összegű segítséget kapott a város a helyi utak javítására, fejlesztésére
Fotó: Balogh Ákos/Napló

Ács Attila arról beszélt, a több mint tízezer lakosú városban eddig a legnagyobb tornaterem a Györgyi Dénes Általános Iskolában volt, ezért óriási szükség és igény mutatkozott már egy korszerű csarnok építésére.

– Régi, dédelgetett álmunk válhat valóra Kontrát Károly és a magyar kormány segítségével. A 20-szor 40 méteres küzdőtér mellett egy 2-300 fős lelátót képzelünk az arénába, amely nemcsak a különböző teremsportokra, a kézi-, kosár- és röplabdára és más városi sportegyesületek foglalkozásaira lesz alkalmas, hanem egyéb városi eseményeket is be tud fogadni, így ballagásokat, szalagavatókat, kiállításokat, vásárokat is – fogalmazott a Balatonalmádi SE első embere.

Az új multifunkciós csarnok tehát Lozsántán épülne meg, közvetlenül a nemrég átadott sporttelep szomszédságában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában