Liszt, víz, só és szeretet – ez kell a jó zirci kenyérhez

A családi vállalkozásban közvetlen a hangulat, az üzletben a vevők zömét név szerint ismerik, tudják, ki szereti a „szőkébb”, ki a jobban megsült péksüteményt.

Megköszönik a vásárlást, szép napot kívánnak, de ami legalább ennyire fontos, személyre szóló tanácsot adnak, mert tudják minden termék összetételét. Pedig az út nem volt idáig egyenes, a Horváth testvérpár autószereléssel foglalkozott, a két feleség is más területen dolgozott, Anikó egy egyházi iskolában tanított egészen a múlt évig, emellett gyermekruhákat varrt Gyöngyivel együtt.

– Valamilyen szinten kényszervállalkozásként indultunk, de a szó nemes értelmében, mert olyan tevékenységet választottunk, amihez kedvet éreztünk és máig nagyon szeretünk. József bátyámmal együtt nem tudnánk olyant csinálni, amit nem szeretünk, maximalisták vagyunk – mondta a Naplónak nyilatkozva Horváth László.

– Nem egyszerűen sütünk, hanem érdekel bennünket az élelmiszer-előállítás folyamata, annak minden csínja-bínja, az, hogy mitől lesz jó egy kenyér. Nem szégyellünk folytonosan tanulni, képezni magunkat, kérdezni másoktól. A hagyományok őrzése, az egészséges életmódra való törekvés a fő célunk. Termékeink kovászolt technológiával, természetes alapanyagokból, adalékanyagok hozzáadása nélkül készülnek. Feleségeink, Anikó és Gyöngyi az értékesítésben vállalnak szerepet – mondta lapunknak Horváth László.

Anikó azért csatlakozott a vállalkozáshoz, mert szeret emberekkel foglalkozni, emberek között lenni. Az alapelvük: nem eladni kell, hanem értékesíteni, a szó igazi értelmében. Jó szívvel, minőségi kiszolgálást nyújtani a vevőknek. Szoros a kapcsolatuk a helyi és környékbeli kistermelőkkel, sok alapanyagot tőlük szereznek be, kölcsönös az együttműködésük. Jó barátjuk Nagy Károly atya, a Veszprémi Érsekségnek is többször szállítottak kenyeret augusztus 20-án, húsvétkor, karácsonykor ünnepi kalácsot, és a zirci ciszterci apátság idősotthonát is ellátják kenyérrel. Minőségi alapanyagokat használnak. Manapság sokan kísérleteznek kenyérsütéssel, keresik a jó kenyér titkát, ami nagyon egyszerű.

– Liszt van benne, víz, só és még két nagyon fontos dolog: az idő és a szeretet. A lényeg, add bele minden tudásodat, és szeresd, amit csinálsz, mert a vevők megérzik a szeretetedet, és a mosolygós eladók kínálása, akikkel sokszor már baráti a kapcsolat, ettől lesz az egész gömbölyű – sorolja László.

Minőség-ellenőrzött, jó minőségű gabonából, modern technológiával őrölt lisztet használnak. Fontosnak tartják, hogy a polcokon mindig friss pékáru legyen. Ezért is álmodták meg a bolttal egybekapcsolt pékséget, így a környezetet is óvják, nem kell folyamatosan, magas üzemanyagárak mellett nagy távolságra szállítaniuk. Régen a kenyérsütésnek megvolt a maga menetrendje, nevezhetjük akár szertartásnak, hiszen a kenyeret „életnek”, Isten áldásának nevezték, nem volt szabad eldobni, ha leesett a földre, meg kellett csókolni.

Erdélyben, Böjte Csaba neveltjeit táboroztatva nagyon megható volt, amikor az ebédről megmaradt falatka kenyeret félretették, mondván, jó lesz vacsorakor. A „élet” elnevezésben benne rejlik a verejtékes kétkezi munka, a gabona elvetése, az eső, a napsütés, az aratás, az őrlés, a hosszú út, míg mindennapi táplálékunk az asztalunkra kerül.

Férjhezmenetelük előtt minden lánynak meg kellett tanulnia a sütést. A kenyér és só az élet örökkévalóságának és folytonosságának szimbóluma is volt. Főleg a szláv népeknél szokás kenyérrel és sóval köszönteni a vendéget, aki ezeket ajándékozza valakinek, az óvni akarja őt a szerencsétlenségtől, a betegségektől.

Nagyanyáink dagasztóteknőben a liszt szitálását már előző este megkezdték, majd beletették a kovászt. A kovászfát a teknőre helyezték, hogy a sütőabrosz ne érje a tésztát. Másnap dagasztottak, akkor volt jó, ha a „tetőről” – a homlokról – megindultak a verejtékcseppek. Mindenre volt idő, kivárni, amíg a kovász dolgozik. Mielőtt megszegték, keresztet rajzoltak a kenyér aljára.

Horváthék is megadják a tiszteletet a kenyérnek, keresztet vetnek rá, ez bensőjükből fakad. Vallásosak, kollektívájukból vannak, akik nem, de mindenki tiszteletben tartja a másik erkölcsi normáit. Pékségükben kovászt használnak.

– Százkét éves kovászmagból indított kovászból dolgozunk, amit naponta „etetünk”, pótolva a glutént, hogy fejlődjenek benne az élesztőgombák. Fontos, hogy időt kell szánni a folyamatokra. Az egyik kenyerünk például dagasztás, kelesztés után „hosszú tésztavezetéses” pihenési időt kap. A békebeli kézműves kenyerünket egyik nap délben bedagasztjuk, kelesztjük, majd hűtős érleléssel időt hagyunk az érési folyamatnak, és másnap dél körül sütjük ki. Fő alapelvünk, hogy nem szeretnénk ártani az embereknek – mesterséges élelmiszerekből kapunk úgyis eleget –, nem használunk adalékokat, silány összetevőket, minden készítményünk minőségi alapanyagokból készül, legyen az lekvár, zöldség, gyümölcs, húsáru, túró, de a réteseinkhez mi pirítjuk a kistermelőktől vásárolt káposztát. Sok esetben érthetetlen, miért kell több száz kilométerre elmenni áruért, amikor azok java helyben is beszerezhető. Az is vállalhatatlan számunkra, hogy előző nap sütött árut kínáljunk – sorolják Horváthék.

Sokat köszönhetnek mentoruknak, Nardai Anitának, aki a Magyar Pékek Fejedelmi Rendje rendfője. 1998-ban a Földművelésügyi Minisztérium – az Európai Unió Euroterroirs kezdeményezéséhez csatlakozva – Hagyományok, Ízek, Régiók (HÍR) elnevezéssel programot indított azzal a céllal, hogy létrehozza Magyarország hagyományos és tájjellegű mezőgazdasági termékeinek gyűjteményét. A gyűjtőmunka eredményeként összesen 300 termék szakmai-történeti leírása készült el. A program alatt összegyűjtött termékleírások nemzeti kincsként kezelendők.

A zirci pékek hitvallása: amit eleink kitaláltak, őrizni kell, sőt, továbbadni. Fájlalják, hogy a családból senki nem folytatja a szakmát, de a környezetükben is azt tapasztalják, kevesen választják a régi mesterségeket, az egykori mesteremberek meg mára kiöregedtek. Pedig azokat, akik igazi kézműves termékeket állítanak elő, nagyon meg kellene becsülni.

– A mi szakmánkban is nagy a munkaerőhiány. Való igaz, nem könnyű mesterség ez, hiszen kemény, izzadságos, sok lemondással járó fizikai munka, de vevőink hálásak érte. Jó érzés, olykor megható, ahogy mosollyal, apró kedvességgel, ajándékkal köszönik meg a munkánkat, mondván, jó, hogy vagytok nekünk. Ugyanakkor azt is el kell mondanunk, nagy köszönettel tartozunk minden dolgozónknak, pékeknek, eladóknak, hogy minden nap segítenek megva- lósítani az álmunk, nélkülük nem működne ez az egész – zárta a beszélgetést Anikó és László.

A bakonyi kisváros Horváthékat befogadta, és ez nagy örömmel tölti el őket.