Az 510 német nemzetiségű kitelepítettre emlékeztek Bakonyoszlopon

A szombati szentmisét a kitelepítetteknek ajánlották. Majd a templom udvarában 2007-ben nekik állított emléktáblánál – amit Simon István plébános megáldott – közös imádságot tartottak, együtt énekeltek a falubeliek. Elhangzott a magyarországi németek himnusza is. A községi önkormányzat, a helyi német nemzetiségi önkormányzat és a bakonyoszlopi egyházközség képviselői helyezték el az emlékezés koszorúit. A korabeli szomorú eseményeket Békefi Antal kántortanító, karnagy feljegyzései alapján Baumgartner Etelka alpolgármester idézte fel. Aszerint "1948. január 24-én jött a hír, hogy Olaszfaluból 32, Nagyesztergárról pedig 49 családot vittek. Hozzánk, Bakonyoszlopra másnap, január 25-én jött a szomorú értesítés. A Kálvárián dobolták ki. A községházán kifüggesztették a kitelepítendők névsorát. Összesen 510 barát, rokon, iskolatárs megy a faluból. Nem megy, viszik. Fejenként 100 kilós csomaggal. Ebben 1 kg zsír, 5 kg krumpli, 2 kg hús, 2 kg hüvelyes. Ágynemű, ruha és szerszámok. Minden más itt marad. Egy élet munkája." A búcsúzó szentmisén a templom védőszentjéhez szólt a dal, Keresztelő Szent Jánoshoz. Sírtak, akik mentek, sírtak, akik maradtak.

A korabeli naplószerű leírásban az is szerepel, mekkora volt a készülődés, a futkosás. Aztán jött hatvan kocsi a közeli falvakból és a rendőröket hozó autó bőgése sajnos elfojtotta az orgona hangját. "A kocsik már sorban álltak a templom bástyája alatt, majd szépen sorban megindultak. A rendőrök a pihenőbe mentek be sírni, hogy ne lássák őket. A szökötteket is előkerítik. Először Szentlászlóra viszik őket, majd másnap Veszprémvarsányba." A kántortanító 17 távozó tanítványának írt értesítőt. "Búcsúztam. Fáztam, de nem takaróztam be. Valamit el akartam viselni értük." Utánuk ment Szentlászlóra. Már a vagonokban voltak, egy-egy vasúti kocsiban 35-52-en. Rendőrkordon vette körül a szerelvényt. Valahogyan mégis közéjük jutott. Felosztotta őket négy szólamra. Könnyes szemmel énekeltek kánont. Két nap múlva Békefi Antal megint elment a vagonlakásokhoz, cukrot dobott a gyerekeknek, cigarettát, zsilettet, levlapokat, meghívókat, ceruzát, értesítőt adott be. "Egyikük azt mondta, visszajönnek még. Én azt hiszem, soha…" – írta aztán naplójába.

Január 29-én, 74 évvel ezelőtt indult el Bakonyoszlop vérző vonata, hogy új hazába vigye a hazátlanokat, akikért csak imádkozni tudtak az itthon maradottak: "Segítsd őket, vigyázz rájuk! Tartsanak össze, szeressék egymást!" A szovjet övezetben levő Crimitschau nevű helységbe, Szászországba kerültek. Volt, aki kivándorolt Amerikába. S 1948 áprilisának első vasárnapja fekete vasárnap volt a csehszlovákiai Középtúron is. Isten akaratában megnyugodva búcsúztak az otthonmaradó rokonoktól, ismerősöktől, szülőháztól, falutól az idetelepítettek. Április 7-én látták meg Bakonyoszlopot és határát. Ezt a dimbes-dombos falut, az ő szép falujuk helyett – sokan ezt gondolták. Csak amikor a templomot észrevették, akkor vigasztalódtak meg. Majd csak velük lesz az Isten.

– Mindkét népcsoport megszenvedte a II. világháború befejezését követő eseményeket. Egyformán sújtotta a svábokat és a felvidéki magyarokat. Több mint hetven év távlatából elmondhatjuk, hogy Bakonyoszlopon kevés volt az ütközés az őslakosok és betelepítettek között. Először a gyerekek barátkoztak össze az iskola színes életében, majd az ifjúság találta meg a helyét a színjátszó csoportokban, az énekkarban, később a tánccsoportban, és mindenki az akkor egyre élénkebbé váló hitéletben. Megköttetett az első vegyes házasság. Lassan a falu ismét közösséggé vált. Adja Isten, hogy így maradjon! – fogalmazott az alpolgármester.