Körkép

2022.01.22. 14:00

Mennyibe került a tél eddig a megyei településeknek?

Nagyjából a tél felénél járunk, s bár a február még tartogathat kemény napokat, eddig különösebben nem okozott gondot, sem komoly kiadásokat a hideg évszak.

Szijártó János

A közúti közlekedők számára télen a havas, jeges, síkos utak okozzák a legtöbb gondot, bár az idei tél eddig nem tartogatott túl sok kihívást

Forrás: Szijártó János/Napló

– A sümegi önkormányzat 35 tonna síkosságmentesítő szóróanyagot vásárolt, ez 1,5 millió forintba került – tudtuk meg Végh Lászlótól. A sümegi polgármester hozzátette, az anyagot a Sümeg Közszolgáltató Kft. telephelyén tárolják, hogy szükség esetén azonnal tudják használni. A kijuttatáshoz és az utak tisztításához szükséges gépek, berendezések, szintén rendelkezésre állnak, műszaki állapotuk megfelelő, a télre való felkészítésük, karbantartásuk 700 ezer forintot igényelt, így az önkormányzatnak ebben a vonatkozásban eddig összességében 2,2 millió forintjába került a tél. Az évszak feléig mindössze három olyan nap volt, amikor közbe kellett lépni, az utak járhatóvá tétele érdekében. – Ez az elmúlt évek viszonylatában jobb, mint az átlag, de mivel hátravan még a február, ez változhat. Mindenesetre a Közszolgáltató Kft. szakemberei és gépei készenlétben állnak – tette hozzá Végh László. 

– Szigliget szerencsés helyzetben van abból a szempontból, hogy a síkosságmentesítő anyagot a közútkezelő biztosítja a település útjain, így a mi feladatunk az élőmunka és a gépek készenlétben tartása, szükség esetén bevetése – válaszolta érdeklődésünkre Balassa Dániel polgármester. Hozzátette, az önkormányzati dolgozók mostani téllel összefüggő tevékenységéből és a település tulajdonában lévő járművek, eszközök üzemeltetéséből származó költségek az eddigi viszonylag enyhe idő miatt elenyészőek. 

– Csabrendeken tavaly kilenc tonna, az idén még további tíz tonna sót vásárolt az önkormányzat a síkosságmentesítésre – tájékoztatta lapunkat Molnár László polgármester. Mint elmondta, a sóhoz még apró kavicsot, zúzalékot kevernek, így az anyag összességében valamivel több mint egymillió forintba került. Önerőből, saját eszközökkel és emberekkel oldják meg a téli munkákat. Két traktorral rendelkeznek, így szükség esetén a hótolás és sózás nem jelent gondot Csabrendeken. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában