Átadták az új, közös irodát

2022.02.07. 06:50

A tapolcaiak testi és lelki egészségének javításáért dolgoznak

Az Ady Endre utcai régi Pedagógiai Szakszolgálat sokáig üresen álló önkormányzati tulajdonú ingatlanába költözött át az elmúlt hónapban az Egészségfejlesztési Iroda (EFI) és a Lelki Egészségfejlesztési Központ (LEK). A közelmúltban átalakításon, minőségi felújításon átesett és új bútorzattal felszerelt közös irodát a napokban adták át rendeltetésének.

Tóth B. Zsuzsa

A LEK és az EFI dolgozói a terveket egyeztetik. Ma már a testi-lelki egészségfejlesztési központban integráltan valósul meg a pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali ellátása is Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Tapolcán a LEK és az EFI nem egy időben kezdte meg a működését, külön szakmai programmal, más-más pályázatból, így az a kényszerű helyzet állt elő, hogy a két szolgálat munkatársai egymástól távol, két külön épületben dolgoztak eddig. Magvas Zoltán, a LEK szakmai vezetője szerint pályázati támogatás és az önkormányzat által a célra felajánlott ingatlan tette lehetővé, hogy az eredeti elképzelés, a test és lélek egészségéért holisztikus megközelítésben végzett munka egy fedél alatt megvalósulhasson. 

 

– A két egység közötti kom­munikáció ugyan jól működött, de tudtuk, hogy a test és a lélek egészsége fejlesztését együtt kell megvalósítani, és a kollégák mindig érezték a távolság hátrányait, amely sok szempontból megnehezítette az együttműködést. Praktikusabb így, hiszen a közös tornákon részt vevők sokszor igénylik a mentálhigiénés segítségnyújtást is, és a lelki tanácsadáson részt vevők közül már sokan elkezdtek mozogni is. Az EFI-iroda jelenleg gerinctornát biztosít az érdeklődőknek, új szolgáltatásként gyógytornászi konzultációra is lehetőség nyílik hamarosan. Ebben az évben még újabb programok bevezetését is tervezik. A LEK-et többen megkeresték szorongásos és pánikbetegség-panaszokkal, emiatt kiscsoportos foglalkozásokat indítanak hamarosan. Örülünk, hogy egyre többen keresnek bennünket, ez annak a jele, hogy ma már nem jelent megbélyegzést a lelki segítségkérés.

 

 Nemcsak súlyos kórképekkel, mentális zavarokkal érkeznek, hanem kisebb elakadásokkal vagy életvezetési támogatást kérve, párkapcsolati, önismereti, gyászproblémára is keresnek megoldást, és iránymutatást szeretnének az élet akadályai előtt. Reflexiót, megerősítést várnak külső szakemberektől. Segítünk például megfelelő személyiségmérő vagy mentálhigiénés, pszichológiai tesztekkel. A LEK és az EFI új helyén mentálhigiénés csoportfoglalkozásokat és kis létszámú tornákat is tarthatnak majd. Az idősek klubjában csoportos lelki egészségfejlesztést valósítunk meg, kiegészítve csoportos tornával. 

 

A város önkormányzata nevében Dobó Zoltán polgármester gratulált az integrált egészségfejlesztési központ létrejöttéhez, kiemelve Sikos Rita igazgató és Magvas Zoltán szakmai vezető szerepét az elképzelés kidolgozásában és megvalósításában. A polgármester hangsúlyozta, a LEK és az EFI most átadott közös irodája a helyiek életminőségét, testi és lelki egészségének javítását szolgálja. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában