2022.02.12. 18:35
Átadták a református templomot Balatonakarattyán
Mintegy 200 millió forint kormányzati támogatással és adakozásból református templomot építettek Balatonakarattyán, amit szombaton adtak át hálaadó istentiszteleten egyházi, világi elöljárók és a hívek részvételével.
Fotó: Pesthy Márton / Napló
Steinbach József, a Magyarországi Református Egyház Dunántúli Református Egyházkerületének püspöke egyebek mellett azt mondta, isteni alapon áll az életünk, erre épül a templom is. – Az Isten által vetett szilárd alap megáll, fogalmazott. -Aki templomit épít, az jövőt épít, ezt Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, országgyűlési képviselő hangsúlyozta, majd örömmel szólt arról, hogy részese lehetett a templom létrehozásának. Beszédében méltatta az építést érintő összefogást a gyülekezet, a helyi önkormányzat, az egyházi vezetők, valamint a kormányzat részéről. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára rámutatott, 80 éves álma vált valóra a helyieknek a templom létrehozásával. Kiemelte, hogy a belügyi államtitkár azért is dolgozik, hogy templomok, épüljenek, újuljanak meg és szépüljenek.
![](https://cdn.veol.hu/2022/02/L884Iv8GG9-W2AHv3V-bvvfpuEb1b5h5iqipsviVQKs/fill/6048/4024/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI2M2E2NDJmM2IzNTQ5YjQ5YWNhMTdiZTNiMmY1ZmFj.jpg)
Nemes Pál egyházkerületi főgondnok rámutatott, a templom attól lesz Isten háza, ha összegyűlnek benne a hívők.
-Egy kis település életében nagyon fontos a közösségi és lelki élet, közölte Matolcsy Gyöngyi polgármester. Hozzátette, a település megtartó erejében a munkahelyek és anyagi javak mellett nagyon jelentős a hit és a pozitív gondolkodás is. -Generációnk kötelessége az európai keresztény gyökereink, kultúránk erősítése, vélekedett Balatonakarattya elöljárója.
Az istentiszteleten felolvasták Balog Zoltán református püspök üdvözletét is.
![](https://cdn.veol.hu/2022/02/aTp4pXXfw7pPiAIKdZMzzo9mksoaKIKUSE0fIV0sf9A/fill/6048/4024/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVkMzVhMmJhZDdjNjRkOWE4ZmY4MzE2OWQ2ZTRlZjNj.jpg)