Folytatnák a járdafelújítást

2022.02.17. 11:30

Rendkívüli testületi ülésen döntöttek az aktuális kérdésekről Várpalotán

Járdafelújításokat célzó pályázatok beadásáról és a helyi háziorvosi és fogorvosi ellátásokról is tárgyalt rendkívüli ülésén Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete. A tanácskozáson új külső tagot választottak a pénzügyi bizottságba is.

Szabó Péter Dániel

Sipos Tamás, Balatoni Csilla és Bite Zoltán képviselők a testületi ülésen

Forrás: Szabó Péter Dániel

Az idei évben is folytatódnak a járdafelújítások a város különböző pontjain, amennyiben sikerül újabb pályázati forrásokat elnyernie Várpalota városának, derült ki a közelmúltban megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésen. 

– Szorított a határidő a pályázatok benyújtását illetően, ezért volt szükség gyors testületi döntésre. Szeretnénk folytatni a járdafelújítást a városban, ezért egy 53 millió forint értékű pályázatot nyújtottunk be. Ebből 40 millió a támogatás, s 13 millió forintot kell majd az önkormányzatnak mellétenni, amennyiben sikerült elnyernünk a forrást. A Rákóczi úton lévő járdákat, az Árpád és Liliom utcák közötti járdaszakaszokat, az Újlaki és Hegyhát utca közötti szakaszokat, illetve a Felsőinkám utca páratlan oldalán levő járdaszakaszt szeretnénk felújítani ebből a pénzből – mondta el kérdésünkre Campanari-Talabér Márta, Várpalota polgármestere. 

Az elmúlt év végén lemondott pénzügyi bizottsági tagságáról a Mi Hazánk Mozgalmat képviselő Lukács Péter, akinek helyére – szintén a párt javaslatára – választott a testület új, nem képviselői bizottsági tagot. 

– Vaszily Alexandrát jelölte a Mi Hazánk Mozgalom, így őt választottuk meg bizottsági tagnak. Emellett a háziorvosokkal, valamint a fogorvosokkal kötött ellátási szerződést módosítottuk. Változtak a helyettesítések, ennek részletei e héttől már elérhetőek a város internetes honlapján is, hogy mindenki tájékozódhasson a körzetében történt változásokról – tette hozzá Várpalota polgármestere. 

A döntés szerint a jövőben 2. számú háziorvosi körzetben Dancsó Mária Éva, a 8. számú körzetben pedig Fekete Csongor biztosítja az ellátást. A fogszakorvosi ellátás esetében az 5. számú körzetben a jövőben Kiss Gabriella helyettesít, a 6. számú körzetben pedig Rácz Zsuzsanna és Abkarovits József biztosítja az ellátást. Az 1. számú körzetben szintén módosult a rendelési idő. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában