Amikor átvonult a front

2022.03.31. 16:00

A második világháború áldozataira emlékeztek Tótvázsonyban

Hetvenhét éve, 1945. március 25-én vonult át a településen a második világháború egyik frontja, és cserélt „gazdát” egy nap alatt kétszer a község. A helytörténeti jelentősége miatt a második világháborús megemlékezést ezért erre a napra helyezték a községben.

Molnár Sándor

Sipos Ferenc polgármester mondott beszédet, majd koszorúzott a megemlékezésen

Forrás: Tótvázsonyi Ifjúsági Egyesület

Tótvázsonyban a református templom kertjében található obeliszk hordozza a második világháború polgári, zsidó és katonai áldozatainak a neveit. A március 25-ei megemlékezésen Sipos Ferenc polgármester mondott beszédet és helyezett el koszorút az önkormányzat nevében az emlékműnél, ahol a MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred Díszelgő Alegysége állt őrséget. 

A polgármester elmondta: - Fontos, hogy megemlékezzünk azokról az emberekről, akik a második világháború vonatkozásában a helyi közösség tagjaiként estek el akár civil, akár katonai áldozatként. Nem lehet elégszer elmondani azt, hogy tovább kell adni a gyerekeinknek ezeket az információkat, hogy lássák azt, hogy mik történtek az elmúlt évtizedekben, hiszen már mi is csak hallomásból ismerjük azokat a szörnyűségeket, amik akár itt Tótvázsonyban, akár a világban zajlottak 1945-ben és előtte. Nem mondhatjuk el elégszer, hogy ezek az események soha többé nem szabadna, hogy előforduljanak – fogalmazott Sipos Ferenc, aki hozzá tette még, hogy az áldozatokra emlékezve gondoljanak a világ azon országaira, ahol jelenleg is háború dúl, és egy gondolat erejéig erősítsék őket, hiszen hihetünk abban, hogy a lélek, a közösség ereje változtathat egy picit a világ szörnyűségein. 

Érdekes kiállítás nyílt a második világháború idején készült archív fotókból a kultúrházban
Forrás: Tótvázsonyi Ifjúsági Egyesület

A megemlékezésen a helyi nyugdíjasklub tagjai katonadalokat énekeltek és közreműködött az MH Légierő Zenekar is. 

A koszorúzást követően érdekes kiállítás nyílt a második világháború idején készült archív fotókból a kultúrházban, illetve egy előadást is meghallgathattak az érdeklődők Tótvázsony világháborús helytörténeti érdekességeiről. Egyebek mellett az egykori, itteni német reptérről, amely miatt szétbombázták a falut, illetve sok olyan történet is előkerült, amelyekről most hallottak először a helyiek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában