Barátság, függetlenség

2022.03.31. 14:00

Gasztronómiai bemutatóval egybekötött lengyel nemzetiségi napot tartottak Veszprémben

Lech Kaczynski lengyel és Sólyom László magyar államfő 2006. március 24-én avatta fel Győrben a magyar–lengyel barátság első köztéri szobrát. Egy év múlva nyilvánította a magyar országgyűlés és a lengyel szejm március 23-át a magyar–lengyel barátság napjává, amit az államfők együtt ünnepelnek felváltva egy-egy lengyel, majd magyar városban.

Őrsi Ágnes

Nagy sikert aratott az ünnepi műsor második része, a Somorodny együttes koncertje Fotó: Nagy Lajos/Napló

2018-ban Veszprém volt a kitüntetett helyszín, 2021 decembere óta pedig a Magyar– Lengyel Barátság Parkban látható a volt lengyel államfő, Lech Kaczynski emléktáblája. Veszprémben idén is az Agora volt a Lengyel nemzetiségi nap helyszíne. 

 


Igazán ismerkedősre sikerült a barátságnap, ami kiállításmegnyitóval kezdődött. Csík Richárd festőművész méltatta a hazánkban élő és együtt most először kiállító négy művész, négy hölgy – Bloch Olga, Keményné Szyksznian Wanda, Wieloch- Varga Krstyna és Kawczun Halina – közös tárlatát. Kiemelte, hogy a műfaj azért tart előbbre Lengyelországban, mint nálunk, mert fejlettebb a mecenatúra, ami a művészeknek lehetőséget és inspirációt ad a továbblépésre. Vásárlásra biztatta a szépszámú érdeklődőt. 

 


Ahogy a kiállított művekben is vissza-visszatér a szabadság és a barátság témája, ugyanúgy a mindennapok fontos része barátságunk és függetlenségünk – hangsúlyozta köszöntőjében Ovádi Péter parlamenti képviselő, aki azt mondta, a magyar és a lengyel nép is legnagyobb ünnepei között tartja számon a szabadság elnyerését. A szabadságvágy bizonyítéka az is, hogy mindkét nemzet él és virágzik ma, a XXI. században is. 

 


Rónayné Slaba Ewa, a lengyelség nemzetiségi szószólója, aki, mint megjegyezte, szinte hazajár Veszprémbe, ezúttal egy prezentációval érkezett – kivetítőn mutatta be, milyen széles körű a hazai lengyelség tevékenysége; együttműködésben a magyar nemzettel, és törekedve a lengyel nemzeti kultúra, öntudat megőrzésére, fejlesztésére. (Kőbányán 1930 óta működik a Lengyel Egyház, 1957-ben alakult a ma is tevékeny Bem József Lengyel Kulturális Egyesület, vannak civil szervezeteik, médiu­maik, színházi társulatuk, kórusok, táncegyüttesek, és többek között helyi önkormányzatok, valamint az Országos Lengyel Önkormányzat, amelynek tagja Kövesdi Hanna is, a Veszprémi Lengyel Önkormányzat vezetője.) 

 


Nagy sikert aratott az ünnepi műsor második része, a Somorodny együttes Dwa bratanki című gorál–magyar népzenei koncertje, amelyet a fiatal csapat a lengyel–magyar népzene és néptánc összehasonlító motívumaiból állított össze. 

 


A kétnyelvű zenészekhez, táncosokhoz ezúttal egy Zakopanéból érkezett prímás is csatlakozott, aki énekben és hangszerhasználatban ugyanolyan profinak bizonyult, mint a magyar együttes tagjai. 

 


A gasztronómiai bemutató fogásait Kövesdi Hanna receptjei alapján veszprémi étterem készítette, mint a megyeszékhelyen élő lengyelektől hallottuk, olyan finomak lettek, mint ahogyan ők készítik otthon ezeket az ételeket. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában