Boriska és a gyalogbodzások

2022.05.23. 10:00

Idén is volt Bodzanapok: Szörp, lekvár és jásdi hosszúkalács is készült

Tizenkét rudat sütött a jásdiak híres bodzás-mákos hosszúkalácsából a falunapra Dénes Józsefné. Boris és a többi helybeli asszony hagyományos ízekkel örvendeztette meg a Bodzanapra érkezőket.

Rimányi Zita

Fotó: Rimányi Zita / Napló

Pinkova Jánosné bogyózta többek közt a bodzát, Dénes Józsefné ért igazán a helyiek szerint a szokásos kalács sütéséhez, úgy készíti, ahogy a régiek. A sötét színű lekvárt keveri hozzá a mákhoz, tölteléknek. Azt is tudni kell, hogy hagyományos receptjeik szerint a gyalogbodzát is feldolgozzák a jásdiak, nem csak a bokron termő változat virágait, termését. Ősi gyógyszernek tartják, ami főleg gyomorbántalmakra jó és a megelőzésükre, a toroknak szintén gyógyír és finom. Sokáig kell főzni, régen az egész falu érezte, ha valaki nekifogott, jellegzetes szaga miatt, ami később kellemesebb, enyhébb, amikor már elkészül. Manapság már összefognak a nyugdíjasok, együtt tartják meg a közös nektárfőzést, keverik a szörpnek valót is. Arról ugyancsak beszéltek lapunknak a Bodzanapon az asszonyok, hogy ma már nehezebb találni hozzá alapanyagot, a falu határába mennek ki szedni gyalogbodzát, főleg réteken, dűlőutak mellett lelhetnek rá.
 

Dénes Józsefné a híres jásdi hosszúkaláccsal 
Forrás: Rimányi Zita/ Napló

– Emlékszem, amikor édesanyám gyerekkoromban készítette a bodzalekvárt, alig vártuk, hogy a spájzba kerüljön. Érdekes, nekünk akkoriban úgy tanították, hogy csak a gyalogbodza ehető, a másik mérgező, pedig igazából fordítva van. Pontosabban a gyalogbodza se árt, ha megfelelőképp hosszan forralják. A szegények növényének tartják, mert össze lehet gyűjteni, nem kell a kertekben termeszteni, és valóban igaz, hogy errefelé egykor kevesebb volt a sárgabaracktermés, amiből jellemzően lekvárt szoktak főzni. De jótékony hatása miatt is mindig fontosnak tartottuk a gyalogbodzát, igazán jól tudtak belőle eleink különlegességet az asztalra tálalni – mondta el Sógorka Zoltánné, miközben a Bodzanapra látogatóknak kis tálcákra társai frissen kisütött fánkocskákat, más édességeket tettek és a bokorbodza virágtányérját palacsintatésztába mártották. 
Az ízek kihagyhatatlanok voltak a Bodzanapon. Győry Tünde polgármester elmondta, hogy egy ideje ezért is időzítik a falunapot bodzavirágzás idejére. A jásdiaknak – akiket bodzásoknak neveznek – számos különleges gasztronómiai hagyományuk kötődik ehhez a növényhez. A hétvégi programon szívesen megkóstolták főztjüket a közeli falvakból, a Veszprémből érkezők is. Zenés műsorok szintén hozzájárultak közös kikapcsolódásukhoz.

 

Címkék#bodza#jásd

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában