Hunnia és Pannónia találkozása

2022.08.13. 13:07

Az eltérő hagyományok, szokások erősebbé teszik a nemzetet

A XVIII. Badacsonyi Szürkebarát és a Magyar Szürkemarha Ünnep szombati megnyitóján a Batsányi Táncegyüttes fellépését követően Navracsics Tibor területfejlesztésért felelős miniszter a hagyomány átadásának fontosságáról beszélt.

Tóth B. Zsuzsa

A falubuszt is ez alkalommal adták át, a képen Navracsics Tibor és Horváth Zoltán látható

Fotós: Tóth B. Zsuzsa / Napló

 – Nagykorú lett a rendezvény. De az, hogy egy hagyomány meggyökeresedik-e egy közösség életében, azon múlik, hogy amikor egy új nemzedéknek kell színre lépnie, az fel tudja-e vállalni a folytatást. A változás együtt jár az ünnep történetével. Az eseményt kezdeményező Vollmuth Péter, korábbi polgármester sajnos már nem lehet közöttünk, de helyette Horváth Zoltán polgármester folytatja a szervezést. Közben mi is látjuk az együttműködés sikerét, hogy egyre többen érkeznek ide és egyre gazdagabbá válik így a közösség. Az ünnep ma már egy kicsit Magyarország szimbóluma, az ünnepen Hunnia és Pannónia találkozik ma. Minden évben megélhetjük itt, hogy az eltérő hagyományok, szokások erősebbé teszik a nemzetet – mondta a miniszter.  

A karcagi birkafőzők az ünnep első napján feleltek a finom ebédért  

Horváth Zoltán polgármester arról beszélt, hogy húsz évvel ezelőtt egy ötletnek engedve tervezték a fesztivált, amelyet egy év múlva megrendeztek. – 19 évvel ezelőtt rendezték az első fesztivált, a rendezvény a következő években közönségsiker lett, híre ment az országhatárokon kívül is. Időközben sok új ismeretség köttetett, Vollmuth Péter felismerte, ahogy a rendezvény igazi ünneppé vált. A mai napon Kiskunlacházától Kunmadarasig, Mesztegnyőtől Kunbaracsig, Helvéciától Karcagig itt vagyunk mind megint, hogy együtt ünnepeljünk. Legyen hát ez a néhány nap igazi, nagy betűs ünnep – kívánta a polgármester.  

Kiskunlacháza polgármestere Répási József örömmel tapasztalta, hogy évről évre egyre többeket vonz a program. Jó, hogy a hagyományőrzést mind többen fontosnak tartják – mondta. Karcag polgármestere, Szepesi Tibor a birkafőző egyesület nevében is mondott köszöntőt, emlékezve arra az időre, amikor a két település közti kapcsolatok kezdődtek. Mint mondta, mára ezer szállal kötődnek egymáshoz, jó úton haladva a testvértelepülési kapcsolat felé. Balogh Mariann Kunmadaras polgármestere reményét fejezte ki, hogy a települések közti kapcsolat tovább erősödik a jövőben.  

Knolmayer Ferenc Vinum Vulcanum Borrend elnök-nagymestere az ünnep fontosságát hangsúlyozta és azt kívánta, hogy hétfőn már csapadék érkezzen a szőlőnek.  

Nagy István a Badacsonylábdi Partszépítő és Fürdőegyesület elnöke arról beszélt, hogy az egyesület célja kezdetektől a helyi értékek megőrzése és a kulturális élet fellendítése volt. Ezért igyekszik segíteni az eseményt is az egyesület. Méltatta Vollmuth Péter érdemeit, többek között a Herczeg Ferenc kultusz feltámasztása és a fesztivál ünneppé emelése kapcsán. A rendezvényre Beke Zsolt atya mondott áldást.  

A díszpolgári címet Navracsics Tibor adta át Maróth Miklós professzornak 

Az ünnepségen Badacsonytördemic Díszpolgára címet kapott a település fejlődése érdekében való tevékenykedéséért Maróth Miklós professzor és posztumusz díszpolgári címet a helyi közösségekért aktívan tevékenykedő, idén elhunyt Tóth Csaba. A professzor és Tóth Csaba családtagjai köszönetet mondtak az elismerésért.  

Az ünnepség megnyitóját követően adták át a falubuszt, amelyhez a Magyar Falu Program támogatása segítette hozzá Badacsonytördemicet.  

Délben Bódi Lajos és cigányzenekara játszott az ebéd mellé, felléptek a nemesgulácsi Táncoló Talpak, a helyi Zöldikék Csoport tagjai, ropta a Batsányi Táncegyüttes, az ajkai Dinamic Rock and Roll Klub, a Bahar Orientális Tánc és Kulturális Egyesület. Koncertet adott a Balogh Bikini Tribute Band, az esti partin a HayDm Street együttes játszott.  

A Faluházban már a program első napján, pénteken sok érdeklődő hallgatta a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet, Topo-Transylvania és MTA FI Pannon LitH2Oscope tagjainak előadását arról, hogy előre jelezhetők-e a földrengések. Az eseményen szó volt a helyi Geodinamikai Állomás első évének tapasztalatairól.  

Vasárnap délelőtt indul a főzőverseny, majd Annamary énekel, fellép a Tördemic Néptáncegyüttes, este a MyLord koncertezik. A rendezvény alatt megtekinthető a Herczeg Ferenc kiállítás.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában