Találkoztak az elszármazottak

2022.09.05. 17:30

Szennyvízkezelővel és terepjáróval gazdagodott Kiscsősz

A szervezők reményeit is felülmúlta az érdeklődés, amely a helyiek, az elszármazottak találkozóját kísérte Kiscsőszön.

Tóth B. Zsuzsa

Átadták a terepjáró gépjárművet is. A képen balról Kovács Zoltán és Kovács Norbert látható

Forrás: önkormányzat

A szervezők szándéka az volt, hogy azok az elszármazottak is visszatérhessenek néhány órára szülőfalujukba, akiknek már nincsenek ott élő családtagjaik. A találkozó amellett a mai kiscsőszieknek is szólt. A résztvevők létszáma meghaladta a százat. A program ünnepi szentmisével kezdődött, melynek keretében Bali Tibor plébános elmondta, hogy a közösségbe való tartozás az emberi élet alapja kell hogy legyen. A felújítás alatt álló templom előtt Gáncs Andrea, a Kiscsősz Község Jövőjéért Alapítvány elnöke köszöntötte a vendégeket. A misét követően az egykori kiscsőszi iskola falán lévő emléktábla koszorúzásával kedves emlékű tanárokra, a Bornemissza házaspárra emlékeztek egykori tanítványaik. Lélekre ható szavakkal Borbács Magdolna mondta el, hogy azért fontosak a hasonló találkozók, mert érezniük kell a kiscsőszieknek, hogy a helyi forrás nem apadt ki teljesen. 

A vendégek az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület portáján belepillanthattak a Hunyor Regionális Népi Kézműves Alkotóház programjába. Kovács Norbert polgármester, az egyesület elnöke köszöntőjében elmondta, hogy a mai kiscsősziek felelőssége és kötelessége a falu megtartása, megújítása. Ne csak a dicsőséges múlt, de a reményteli jövő is megjelenhessen a nemes alkalmakon. Kiemelte, hogy egy kistelepülés is álmodhat nagyot, de ehhez hittel és kitartással kell dolgozni. Példaként említette a jelenlévő Simon Attila személyét, aki kiscsőszi származásúként ma a világhírű Herendi Porcelánmanufaktúra vezérigazgatója. Köszönetet mondott Kovács Zoltán országgyűlési képviselőnek a falunak nyújtott támogatásokért, melyek révén közösségi terek jöttek létre, szolgáltatásokkal bővült a település. Háláját fejezte ki a falu lakóinak, akik hasonló igényességgel kezdték megújítani házukat, megőrizve a hagyományos faluképet. 

Kovács Zoltán gratulált a településnek és elmondta, hogy a támogatások olyan közösségi, kulturális életet szolgálnak, mely messze földön ismertté tette Kiscsőszt. Beszélt arról, hogy családi kötődései vannak a térség felé, említette kiscsőszi rokonságát, és hogy ezért különösen fontos számára a falu értékközpontú fejlődése. 

Kovács Norbert és Kovács Zoltán feketeribizli-töveket ültetett a szikkasztómező dombjára az avatási ünnepségen
Forrás: önkormányzat

A köszöntőket követően jelképesen felavatták az egyedi szennyvízkezelést szolgáló beruházás létesítményeit, melyekből hatvan egységet helyeztek el a falu házaihoz, közel száznyolcvanmilliós pályázati támogatással. Az úgynevezett szikkasztómező dombjára feketeribizli-töveket ültettek. Ezt követően Kovács Zoltán jelképesen átadta Kovács Norbertnek a Magyar falu program keretében elnyert terepjáró gépjármű kulcsát. 

Az ünnepségen a kiscsőszi Bozót és Rekettye Néptáncegyüttes mutatta be műsorát, melynek kiemelt pillanatai az Iszkáz és a Somló térségében gyűjtött dalokra épülő táncok voltak. A délutáni beszélgetés és nótaszó zenész segítője Czirók Tibor volt tangóharmonikájával.  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában