Több színész egy öltözőben

2022.10.23. 12:00

Csak egy épületét fűti a téli szezonban a Veszprémi Petőfi Színház

Össze kell húzódnia fizikai értelemben a Veszprémi Petőfi Színháznak, dolgozóinak, tevékenységének az energiahelyzet miatt, ám ezáltal lelki értelemben még közelebb szeretne kerülni közönségéhez, és a társulat tagjainak összetartását szintén erősíthetik a kényszerű lépések. A játékszínt és a műhelyházat átmenetileg nem fűti, de továbbra is üzemel, mindent megtesz ennek érdekében, nem zár be.

Rimányi Zita

Illusztráció: Pesthy Márton/Napló

Sok intézményhez hasonlóan az energiahelyzet kapcsán a Veszprémi Petőfi Színház is tervez változást működésében az elkövetkező hónapokban, tervei átgondolására kényszerült, a spórolási lehetőségek alapos vizsgálatára, amelyet átszervezés követ. Ezúttal is a kulturális, művészeti tevékenységére jellemző kreativitással, innovatív hozzáállással kezdeményezett megoldást. Hasonlóképp, ahogy a pandémia idején, most is bizonyította az épp akkoriban, a koronavírus-járvány okán kiegészített szlogenje igazát, amely úgy hangzik: ,,Minden helyzetben közösségben a közönséggel". 
– Az akkor szerzett tapasztalatok most segítenek feloldani az ellentétet, amit az okoz, hogy pénzünk nincs több, mint korábban, de a kiadásaink emelkedtek – hangsúlyozta Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes, kreatív menedzser, és rögtön hozzátette: nem szeretnék, ha évadjuk csorbulna, hiszen hű nézőik közül a mostanira is sokan vásároltak bérletet. Bezárni pedig semmiképp sem szeretnének, inkább intézkedési tervet készítettek. 
Visszafogják költségeiket, akkor is, ha ennek elérése érdekében néhány fájó döntést kellett meghozniuk, ugyanakkor előadás nem marad el, legfeljebb máshol tartják meg, és munkatársaiktól sem válnak meg, ha máshova is kell bejárniuk, mert kapnak feladatot – derült ki Kellerné Egresi Zsuzsanna tájékoztatásából, aki részletezte a változásokat. Három hónapra bezárják a Latinovits-Bujtor Játékszínt, a kamaradarabok bemutatásának külön épületben lévő helyszínét, a műhelyházat szintén. A főépületben láthatják majd a nézők a játékszínbe tervezett darabokat, is és itt kapnak munkát a háttérszakmákban dolgozók. A volt zeneiskola helyén elkészült új épületet pedig sajnos egyelőre nem nyitják meg, erre várhatóan tavasszal kerül sor. 
Temperáló fűtést biztosítanak a lezárt részeken, egyébként csak egy épületét fűti a színház, a főépületet, abban is csak ott és akkor kapcsolják be a meleget biztosító rendszert, amikor muszáj. Ugyanis itt is összébb húzódnak munkatársai, összeköltöznek kollégák, hogy kevesebb irodát kelljen melegíteni, hasonlóképp a színészek az öltözőkben. Minden lehetőséget megragadnak e téren a kisebb energiafelhasználásra, ami jelentős költségmegtakarítást eredményez. 
– Előre gondolkodtunk, már be is adtuk a veszprémi önkormányzathoz mint fenntartónkhoz elképzeléseink összegzését, számadatokkal kiegészítve, és a városi energetikai tanács szakemberei értékelték, hogy előre gondolkodtunk – szögezte le az igazgatóhelyettes.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában