Elismerés

2022.10.16. 08:00

Szigligetért Emlékérmet kapott Irma néni

A Szigligeti Táj- és Településvédő Kör által a 80-as évek végén létrehozott díjat, a Szigligetért Emlékérmet idén Hosszú Ferencnének adományozta a helyi civil szervezet.

Szijártó János

Hosszú Ferencné Irma néni (balról) vehette át idén a Szigligeti Táj- és Településvédő Kör díjat, jobbról az egyesület vezetését képviselő Demeter Éva Fotó: Szijártó János/Napló

A szombati ünnepségen az egyesület vezetése nevében Demeter Éva köszöntötte a résztvevőket a Básti Lajos Közösségi Házban, köztük külön a kitüntetettet. Mint elmondta, a Szigligetért Emlékérmet mindig olyan személynek adományozzák, aki valamiben kimagaslót, maradandót alkotott. Az idei esztendőben érkezett javaslatok alapján az elnökség úgy döntött, hogy Hosszú Ferencné Irma néni számára adják át a díjat. Irma néni Szigligeten született, itt élte meg gyermekként a negyvenes évek nehézségeit, majd a küzdelmes, munkával teli ötvenes éveket, aztán megismerte a gyermeknevelés, a családfenntartás mindennapjait. Eljött a nap, amikor úgy érezte, fontos leírnia, kötetbe rendeznie, az utókor számára megörökítenie azokat az élményeket, élethelyzeteket, amelyeket személyesen megtapasztalt. Olyan értéket teremtett ezzel, amelyre méltán lehet büszke.

Fotós: Szijártó János/Napló

Az ünnepségen Irma néni több verse és írásaiból számos részlet is elhangzott. Ezekből kiderült, hogy nagyon szereti a természetet, s nemcsak, hogy szereti, de látja, és szavakba, mondatokba öntve le is írja a környezet szépségeit. De a gyermekkor élményeiből is ad ízelítőt könyvében, amelynek egy szívszorító részletét is felolvasta Demeter Éva. Ebből kiderült, hogy korán munkára fogták, és gyakorta hajnali háromkor, még sötétben, gyalog, fejükön csomaggal indultak édesanyjával, illetve több helybelivel a piacra eladni a saját maguk által megtermelt terméket. Nem volt könnyű élet – mint írta –, de abban egyáltalán nem biztos, hogy az akkori élet rosszabb volt, mint a mai. 

Fotós: Szijártó János/Napló

A felolvasások és az énekes, gitáros produkció után virággal és az emlékérem átadásával köszöntötték Irma nénit, majd a gratulációk után még sokáig beszélgettek a résztvevők, felidézve a régi közös emlékeket. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában