Advent

2022.12.18. 07:00

Fellobbant a szeretet lángja is

Meggyújtották a negyedik gyertyát a város adventi koszorúján szombaton délután.

Marton Attila

Porga Gyula és Takács István az adventi gyertyagyújtáson

Fotós: Nagy Lajos/Napló

A szeretetet jelképező negyedik gyertyát Porga Gyula polgármester és Takács István érseki helynök gyújtotta meg. 

Porga Gyula köszöntőjében arról beszélt, ahogy otthon, a családban mindenkinek megvan a feladata az advent időszakában, úgy a karácsony előtti hétvégéken a városi ünnepségen a legkisebbektől az idősekig minden generáció bemutatkozott és tehetségével hozzájárult az ünnep méltóságához. A polgármester hozzátette, az adventi várakozás mellett az Európa Kulturális Fővárosa-évadra való felkészülés is meghatározó ezekben a napokban Veszprémben. Ennek kapcsán kifejtette, az utóbbi négy évben nagyon sokan nagyon sokat tettek azért, hogy szépen ünnepelje a város a rangos címet 2023-ban. 

Adventi gyertyagyújtás Veszprémben
Fotós: Nagy Lajos/Napló

Takács István Szent József példája kapcsán hangsúlyozta, a környezetünkben élőket örömmel, szeretettel és jósággal tudjuk megajándékozni. Hozzátette, nem a tárgyak, hanem mindig az élet mellett kell dönteni, ahogyan József is ezt tette minden helyzetben. Az érseki helynök arról is beszélt, az Istennel való találkozás lehetősége a másik emberen keresztül valósul meg. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában