Rendszeresen lehetőséget kapnak a fellépésre

2022.12.06. 08:00

Kiemelkedően tehetséges növendékek hangversenye Várpalotán

A helyi zeneiskola „B” tagozatos növendékei adtak színvonalas koncertet a közelmúltban az intézményben.

Szabó Péter Dániel

Szóló- és csoportos produkciókat egyaránt láthatott a közönség

Fotó: Szabó Péter Dániel

A Borbás Károly vezette zeneiskola életében már sokéves hagyomány, hogy időről időre tematikus koncerteken mutatkozhatnak be a szülőknek, barátoknak és a zenekedvelőknek fiatalok. Ezúttal a kiemelkedő képességű vagy épp zenei pályára készülő diákok örvendeztették meg az érdeklődőket a zeneiskolában rendezett hangversenyen. A helyszínen megtudtuk, az intézmény tanárai fontosnak tartják, hogy növendékeiknek rendszeresen lehetőséget biztosítsanak a fellépésre. – A „B” tagozat nálunk annyit jelent, hogy a tehetséges fiatalokkal nem a megszokott fél órában, hanem kétszer 45 percben foglalkoznak a pedagógusok, hogy így is jobban elősegítsék a fejlődésüket. Most ezek a gyerekek mutatták be a közönségnek, hogy szeptember, vagyis a tanév kezdete óta mit is tudtak megtanulni, hogyan tudják előadni ezeket a darabokat – mondta el Regovics Zsuzsa, a zeneiskola tanára. 

Ami a koncertprogramot illeti, ezúttal is változatos volt a repertoár, a növendékek egyéni produkciók mellett kamaraformációkban is bemutatkozhattak. Hangszerek tekintetében is sokszínűség jellemezte a koncertet, többek között klarinét, hegedű, fuvola és énekes előadásokat is hallhatott a közönség. Legközelebb december 21-én adnak a zeneiskola növendékei hangversenyt Várpalotán, természetesen a karácsony jegyében.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában