Egy korszak véget ért

2022.12.27. 14:00

Nincs több halászlé és rántott hús a Cserhátból (videó)

Közel fél évszázados múltra tekint vissza Cserhát üzletház, ahol egykor még hatalmas bálokat is rendeztek. December 24-én még kiosztottak több száz halászlevet, majd bezárta kapuit az ország egyik legrégebbi önkiszolgáló étterme. Istenes Sándor ügyvezetővel beszélgettünk a döntés okairól, miközben felelevenítettük a múltat és a jövőbeli terveket, illetve az is szóba került, milyen szakmai és emberi hozzállás kell ahhoz, hogy egy vállalkozás ilyen sokáig sikeres legyen.

Cseh Zoltán

Fotó: Cseh Zoltán

A kezdetekkor több mint száz alkalmazottja volt a cégnek, ami mára 10 főre csökkent. Számos szakmai megújulást hajtottak végre, de hatalmas bálokat is szerveztek, egyszer 365 fővel. Plusz, akik csak a körlépcsőig jutottak fel, de a pincérek őket is kiszolgálták. - A munka szombat reggel kezdődött és vasárnap délutánig tartott. Végig talpon kellett lenni, mert aki leült, az elaludt - emlékezett vissza Istenes Sándor, a Cserhát Kft. ügyvezetője, miközben sorra érkeztek az emberek, hogy feltankoljanak még egyszer utoljára a Cserhát Étterem halászlevéből.

Istenes Sándor számos megújulást vitt véghez a Cserhát Étteremben az évtizedek alatt
Fotós: Cseh Zoltán

Az évtizedek alatt rengeteg mérföldkő jellemezte a vállalkozást. Nagy fellendülést hozott a privatizáció, az iskolai étkeztetés, majd az egészet megnehezítette a kötelező közbeszerzés. 2012-ben jelentős felújításon esett át az ingatlan, ez a forgalomnak is jót tett, ezzel együtt folyamatosan jöttek a szakmai innovációk, a tematikus napok, az ünnepekhez kapcsolódó kínálat.

Az elmaradhatatlan rántott hús is a kínálat része volt az utolsó nap, de a legtöbben halászléért jöttek
Fotós: Cseh Zoltán

A tulajdonosi kör most úgy döntött, értékesítik az ingatlant, ezzel együtt a Cserhát Éttermet is. - Amit lehetett, megtettem - jegyezte meg az ügyvezető, miközben a döntés további okait sorolta. Hozzátette, nem lehet érzelem nélkül odébb lépni, de értelmi oldalon túl kell lenni rajta. - Eljutottam oda, hogy nem tudom a megoldásokat, ilyenkor ki kell lépni és majd valaki más megoldja - hangoztatta. A kínálat azonban nem tűnik el teljesen, a Viadukt Étteremben elérhető lesz, oda összepontosítják az energiájukat. 

Egy korszak véget ér Veszprém belvárosában
Fotós: Cseh Zoltán

Isten a barátom - vallja. - Nem dogmatikusan kell hinni, hanem természetes módon. Az a szokásom, ha valamit kérek az Istentől és sikerül, akkor valakin segítek - árulta el hitéletét, ami ragyogóan működött az élete során. Ezt  a néhány évvel ezelőtti súlyos szívműtétje alkalmával is alkalmazta. 

A teljes beszélgetés az alábbi videóban érhető el:
 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában