Tapolca

2022.12.02. 13:00

Városrészek története visszaemlékezésekben

A Mi történt egykor – városrészek közelmúltja személyes történetekben című program keretében az érdeklődők megismerhették az egyes városrészeket az ott élők szemszögéből.

Tóth B. Zsuzsanna

Tapolca három, egyedi történettel rendelkező városrésze történetét az ott élők szemszögéből ismerték meg a résztvevők

Forrás: könyvtár

Az érdekes projektet a Tapolcai Városszépítő Egyesület valósította meg a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával. A kezdeményezés célja volt, hogy Tapolca három, egyedi történettel rendelkező városrésze – Diszel, a Dobó-lakótelep és az egykori Dimitrov tér – történetét az ott élők szemszögéből ismerjék meg a résztvevők. Az egyes városrészekből öt-öt személy idézte fel emlékeit. Őket a Batsányi János Gimnázium és Kollégium diákjai kérdezték a múltról nagy lelkesedéssel – tudtuk meg Décsey Sándortól, a Wass Albert Könyvtár és Múzeum igazgatójától.

- Ilyen jellegű, az úgynevezett oral history eszközeit felhasználó településtörténeti kutatás még nem volt Tapolcán. A beszélgetések után a projektzárón mindhárom településrészen önálló rendezvényeken mutattak be összeállításokat az elkészült anyagokból. A résztvevők egybehangzó véleménye szerint hasznos volt a kezdeményezés, amelynek folytatását ígérte a kezdeményező egyesület. A beszélgetések hanganyaga a fényképekkel és videófelvételekkel együtt helyet kap a Wass Albert Könyvtár és Múzeum helyismereti gyűjteményében is, hogy a Tapolca 20. századi történetével foglalkozó jövőbeli kutatók felhasználhassák – mondta az igazgató.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában