Úton a célok felé

2023.01.29. 11:00

Barna Dorina a magántőkealapok világában

Inspirál az értékteremtés, ezért érdekelnek a magántőkealap-kezelő cégek, érvel a balatonfüredi Barna Dorina, aki a milánói Bocconi Egyetem után jelenleg a Yale Egyetemen tanul, majd mindkét helyen mesterdiplomát kap. Dorina – első magyar hallgatóként – a Bocconi Students Private Equity Club elnöke is. Emellett két nagy presztízsű egyetem hallgatójával, híres egyetemek magántőkealap-kezelő profilú klubjaival a világon először létrehozott egy nemzetközi szövetkezetet.

Kovács Erika

Barna Dorina, a Yale Egyetem hallgatója: inspirál az értékteremtés, emiatt is vonzó a magántőkealapok világa

Forrás: család

Barna Dorina kifogástalan megjelenésű, jó kedélyű, nagyon barátságos, határozott kézfogása van. Kiemeli, mindez természetes és alapvető követelmény a világban, ahol sok múlik a kapcsolatokon, amelyeknek egyik feltétele a megjelenés. A kapcsolatépítésben nagy szerepe van annak is, hogy az ember minél tájékozottabb legyen, és sok mindenről tudjon beszélgetni másokkal. Dorina felidézi, pályájához kitűnő kiindulópontot adott a veszprémi Lovassy László Gimnázium, ahol másodévesként gondolt arra, hogy külföldön szeretne tanulni. A közgazdaságtant célozta meg, azt is magas fokon, így látta meg az egyetemi rangsort: Oxford, Cambridge, London, illetve a Bocconi Egyetemet Milánóban. 

A gimnázium alatt nyaranta ismerkedett meg az egyetemekkel, akkor döntött a milánói iskola mellett. Az ottani körülményekbe azonnal beleszeretett, vonzó lett számára az egyetem, a város, az olasz kultúra. Harmadéves gimnazistaként sikeresen felvételizett a milánói egyetemre, ahol nemzetközi közgazdaságtan és menedzsment szakon tanult angol nyelven. Az első perctől kezdve nagyon jól érezte magát, a tudás mellett kitűnő barátokat is szerzett. Az egyetemen hároméves alapképzésen vett részt, majd ezt kétéves mesterképzés követi. Ebből egy év az említett egyetem menedzsment szakán zajlott, egy pedig a Yale Egyetemen, ahová jelenleg is jár, mely New Havenben van, egy órára New Yorktól. A két egyetem között ugyanis működik egy dupla diploma program, amelyre mindössze két diákot vettek fel. Ha végez, mindkét egyetemen mesterdiplomát kap. 

Barna Dorina, az amerikai Yale Egyetem közgazdaság-menedzsment szakos hallgatója
Fotós: Nagy Lajos/Napló

A Yale-re nagyon komoly online felvételi után lehetett bekerülni. A milánói egyetem filozófiája, hogy a diákok nyáron gyakorlaton vegyenek részt, így Dorina a Raiffeisen Bank mellett a világ legnagyobb vagyonkezelő cége, a BlackRock magyarországi leányvállalatánál, majd egy portugál magánbefektetési alapnál dolgozott. A balatonfüredi lány Milánóban egyre aktívabban tevékenykedett a nemzetközi diákklubban, a Bocconi Students Private Equity Clubban, amelynek elnökségi tagja, majd első magyar hallgatóként elnöke lett. 

Felidézi, Milánóban a második évben csatlakozott a magántőkealapokkal foglalkozó klubhoz, mely az egyik legrégebbi és legnagyobb presztízsű Európában. Akkor nyert betekintést a magántőke világába, ami elsőre nagy szerelem lett. Mint mondja, varázslatnak tűnik, hogy hatalmas tőkével mekkora értéket lehet teremteni. Egy nagytőkealap több nagy forrásból, illetve befektetőből tevődik össze, amivel bármit lehet kezdeni, például ingatlanberuházásba lehet fektetni. 

Minden évben rengeteg nézőt vonz a Yale és Harvard Egyetem közötti amerikaifoci-meccs
Forrás: család

– Sok új ötletem volt, így például célul tűztem ki, hogy kicsit dinamikusabbá, interaktívabbá teszem a Bocconi Students Private Equity Clubot, fogalmaz. Eleinte főként előadásokat szerveztek klubtagoknak, Dorina viszont főként a karrierre fókuszált, hiszen minden diáknak ez a végső célja. Így szerveztek céglátogatásokat, a Cambridge-i Egyetemről partnerkapcsolatot magántőke-kezelőkkel, leginkább Milánóban, melyeken évtizedek óta a területen dolgozó, nagy tudású szakemberek beszéltek a diákoknak a témáról. Dorina több egyetemmel is együttműködést kezdeményezett. Így egy fiúval a svájci Sankt Gallen-i Egyetemről, egy lánnyal a Cambridge-i Egyetemről létrehozott egy 12 klubból álló szövetkezetet Európában, mindegyik pénzüggyel, illetve magántőkealap-kezelőkkel foglalkozik, és valamennyi a legnagyobb presztízsű európai egyetemet képviseli. Cél az, hogy a kapcsolatépítés és a rendezvények megszervezésén túl online platformot is létrehoznak, hogy ott a legjobb oktatási anyagokat, illetve a különféle munkalehetőségeket osszák meg.

Dorina az európai és az amerikai oktatásról kifejti, előbbi elsősorban elméleti, utóbbi jóval gyakorlatiasabb, az életre fókuszál, az oktatók adott iparágban tevékenykednek, és szabadidejükben tanítanak az egyetemeken. Teveiről elmondja, néhány évig Amerikában szeretne dolgozni magántőkealap-kezelő cégnél. Ennek feltétele néhány éves munkatapasztalat befektetési banknál, vagy mendzsmentstratégiai tanácsadó cégnél, ahol Dorina már dolgozott Budapesten. Terve az, hogy a cég New York-i irodájában kapjon munkát. Ez szükséges ahhoz, hogy aztán magántőkealap-kezelőnél helyezkedjen el, majd később ezzel a profillal szeretne létrehozni egy saját céget. Dorina passziója az utazás, érdeklik a különféle kultúrák, múzeumok, leginkább a természeti környezet tölti fel, így a tenger, az óceán, az esőerdő, az állatvilág, de New York pezsgését, lüktetését is szereti. Egyaránt otthon érzi magát Milánóban, New Yorkban és Budapesten is, de Balatonfüred és a Balaton jelenti az igazi otthont, ahová, amikor csak teheti, hazajön. Szerinte a nyári Balatonnál szebb és jobb nincsen. 

 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában