Köszöntés

2023.01.30. 18:00

Diána a 2023-as év első várpalotai babája

A 2023-as év első várpalotai újszülöttjét otthonában, szülei és testvérei társaságában köszöntötte a napokban Campanari-Talabér Márta, a város polgármestere.

Szabó Péter Dániel

Fodor-Bankó Diána harmadik gyermeke az év első napján világra jött Diána

Fotó: Szabó Péter Dániel

Szép hagyomány Várpalotán, hogy a település polgármestere immár 13 esztendeje minden januárban köszönti az év első újszülöttjét. 2023-ban Fodor Diána lett az első várpalotai baba, aki január 1-jén 22 óra 40 perckor 49 centiméterrel és 3650  grammal  jött a világra a székesfehérvári Szent György Kórházban. A harmincéves édesanyjának, Fodor-Bankó Diánának ő a harmadik gyermeke. Két bátyja, a hároméves Zsoltika és a négyéves Lacika, valamint édesapjuk, Fodor László is nagyon várta már érkezését. 

Várpalota polgármestere szépen felújított, tágas Bátorkő utcai otthonukban látogatta meg a családot, és gyermekjátékokkal, egészségügyi csomaggal, némi édességgel és egy palack borral köszöntötte őket. 

Közben a szülőktől megtudtuk, Diána érkezése – főképp a két fiúhoz képest – könnyű és gyors szülés volt. A 2023-as év első napján este fél tízkor vették fel az osztályra a várpalotai édesanyát, s 22.40-kor már világra is jött a kis Diána, aki már most a bátyjai és büszke édesapja szeme fénye. 

Fodor László egyébként lelkes hobbikertész, mintegy negyven tő rózsát és négy gyümölcsfát ültetett és gondoz társasházuk körül a lakóközösség és az arra sétálók legnagyobb örömére.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában