A Veszprémi Érsekség intézménye

2023.01.18. 18:00

Felújították a Szent Lukács otthon kápolnáját

Befejeződött a hévízi Szent Lukács Idősek Otthona kápolnájának külső felújítása. A munkálatokra pályázaton nyert 15 millió forintot a Veszprémi Érsekség hévízi intézménye.

Napló

Fotó: Veszprémi Érsekség

Karácsonyné Kiss Enikő intézményvezető felelevenítette: 2020 szeptemberében jelent meg a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárságának felhívása, amely templomok, kápolnák, épületrészek megújítására, állagmegóvására biztosított forrást. Ezen sikeresen szerepelt a hévízi otthon, s a maximálisan elnyerhető támogatást, 15 millió forintot folyósított a Bethlen Gábor Alapkezelő.

– A 2020-as árakon kalkuláltuk a beruházást – mondta Karácsonyné Kiss Enikő –, de a Covid-helyzet miatt csúszott a beruházás, ezért időközben módosítanunk kellett a terveinken, a nyílászárócsere már nem fért bele a rendelkezésre álló keretbe. Ám ezen kívül mindent megvalósítottunk, amit szerettünk volna: elkészült a kápolna külső szigetelése és újraszínezése, a kivitelezők lecserélték a párkányokat is úgy, hogy az épület arculatát megőriztük.

A megújítást szeretnék folytatni a Szent Lukács Idősek Otthonában. Az A épületrészben már 2017-ben végeztek hasonló munkálatokat, s a másik szárny külső rekonstrukciója is esedékes, amit ugyancsak pályázati pénzből szeretnének a jövőben megvalósítani, és ha sikerül forrást szerezni, akkor a kápolna nyílászáróit is kicserélik. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában