Bál

2023.01.29. 07:00

Tapolcán félretettek mindent a gyermekekért

A Bárdos Lajos Általános Iskola Batsányi tagintézménye Szülői Szervezete báljának már a megnyitójára rekord összegű támogatás gyűlt össze.

Tóth B. Zsuzsa

A bált a végzős diákok tánca nyitotta meg Fotó: Tóth B. Zsuzsa

A Hotel Pelionban rendezett eseményt Navracsics Tibor területfejlesztésért felelős miniszter nyitotta meg. Mint mondta, a báli szezon arra jó, hogy az ember ilyenkor a télbe belefáradva, készülve a tavaszra és még a böjti időszak előtt egy kicsit jól érezze megát. Ugyanakkor arra is, hogy számvetést tegyünk saját magunkkal, közösségeinkkel szemben. – Mutassuk meg az értékeinket, nézzük meg, miben vagyunk erősek. Mi magyarok hagyományosan úgy tartjuk, hogy jók az iskoláink, elkötelezettek a tanáraink, diákjaink érdeklődők és ebből adódóan derűlátók vagyunk a jövővel kapcsolatban. Még akkor is, ha tudjuk, hogy napjainkban rengeteg probléma, költségvetési és politikai vita nehezíti az oktatás mindennapjait. Ugyanakkor ez nem oka arra, hogy ne fogjunk össze helyben és országos szinten azért, hogy a magyar oktatás megőrizhesse kiváló színvonalát és hogy az itt tanuló gyerekek, a dolgozó pedagógusok jó hangulatú közösségi munkát tudjanak folytatni. Ehhez kiváló alkalom egy jótékonysági bál, ahol ki-ki erejéhez mérten hozzájárulhat közös céljainkhoz, ahhoz, hogy a tapolcai iskola sikeresebb és magasabb színvonalú oktatást folytathasson a jövőben. Amikor együtt adakozunk, jót cselekszünk magunkkal és a közösséggel szemben is – mondta a miniszter.  

Navracsics Tibor szerint ki-ki erejéhez mérten hozzájárulhat a közös célokhoz, ahhoz, hogy a tapolcai iskola sikeresebb és magasabb színvonalú oktatást folytathasson a jövőben. A háttérben Töreky Ferenc látható Fotó: Tóth B. Zsuzsa

Dobó Zoltán polgármester köszöntő beszédében hangsúlyozta, a bál jó alkalom arra, hogy egy pillanatra megálljunk, számot vessünk az elmúlt időszak eredményeivel, nehézségeivel. – Furcsa ez most számomra, hiszen egykor magam is ennek az iskolának a tanulója voltam, szülő vagyok és a várost is képviselem. A hármas szerepben is a jelenre koncentrálok. Valóban hideg szelek fújnak sok tekintetben és azok nehéz időket szülnek, sok konfliktust emberek és intézmények között. De azt gondolom, hogy van egy mindenek felett álló, magasztos cél, amelynek elérését semmi sem befolyásolhatja. Ez nem más, mint hogy gyermekeink a legjobb tudást, ellátást, nevelést kapják. Aki most itt van, kérem, hogy kövessen el mindent azért, hogy tevékenységével segítse elő a tagintézményben folyó munkát. A gyermek a jövőbe vetett hitünk, a világról alkotott képünk. Azt, hogy kik vagyunk, legjobban a gyermekeink mutatják meg. Náluk jobban senki sem tudja megmutatni, hogy mit képzelünk a jövőről. Kössön szövetséget most a szülő és az iskola, hogy akármi is következik, a múlt sérelmeit félretéve a gyermekekért tegyünk meg mindent világnézettől, vallástól, kortól és mindentől függetlenül. Ha ezt megtesszük, akkor nem hiábavaló befektetés iskolába hordani a gyereket és felépíteni, felújítani az iskolát – mondta a polgármester.  

Fotós: Tóth B. Zsuzsa

Tengölics Zsófia, a Mathias Corvinus Collegium képviselője a kollégium adta tovább tanulási lehetőségekről szólt röviden a vendégeknek. Beszélt arról, hogy az ötödik osztályos gyerekek részt vehetnek a fiatal tehetség programban, ezzel olyan különleges képeségekre tehetnek szert, amelyeket különben csak a középiskolában, vagy egyetemen láthatnak. Ez segítheti mindennapi életüket, lehetőségeik kihasználását. 2015 óta a programban számtalan tanár és pszichológus segíti a gyerekeket abban, hogy tehetségüket minél jobban kamatoztathassák, segít a középiskolás programba való felvételiben, továbbtanulásban. Előre vetítette, hogy amennyiben lehetőség lesz rá, a kollégium ellátogat Tapolcára, hiszen Veszprémben és Révfülöpön van már központja, így 2025-ös terjeszkedési tervébe akár Tapolca is bekerülhet.   

A vendégeket a Szülői Szervezet nevében Töreky Ferenc elnök köszöntötte. Mint elmondta, a bál bevételét az iskolai eszközök felújítására, fejlesztésére fordítják. 

Fotós: Tóth B. Zsuzsa

Már a bál kezdetére közel kétmillió forint értékű felajánlás érkezett tombola tárgyak formájában, ezért köszönetet mondott az elnök. Szavait követően a végzős diákok keringője következett a mulatság megnyitásaként. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában