Ápolják a hagyatékát

2023.02.24. 21:00

Az írófejedelemre emlékeztek Badacsonylábdihegyen

Idén is koszorúzással emlékeztek meg február 24-én Herczeg Ferencről halálának hatvankilencedik évfordulóján az író 2013-ban felavatott szobránál, a róla elnevezett badacsonylábdihegyi strand bejáratánál.

Szijártó János

A badacsonytördemici önkormányzat, a Badacsonylábdi Partszépítő és Fürdőegyesület és az Ökoturisztikai Látogatóközpont képviselői koszorúztak az író szobránál halálának hatvankilencedik évfordulóján

Fotó: Szijártó János/Napló

A pénteki koszorúzáson a szervező Badacsonylábdi Partszépítő és Fürdőegyesület nevében Szántai Attiláné köszöntötte a megjelenteket. Mint elmondta, a régi hagyományt folytatva egy helyi küldöttséggel tettek látogatást Budapesten a Farkasréti temetőben, Herczeg Ferenc sírjánál, ahol koszorút helyeztek el és mécsest gyújtottak. Itt Takaró Mihály, a 2019-ben létrejött Herczeg Ferenc Társaság elnöke mondott beszédet, kiemelve azt, hogy az író hagyatékának ápolása Badacsonylábdihegyen és Badacsonytördemicen példaértékű, s többek között ennek köszönhetően létezik már hazánkban az íróknak adható Herczeg Ferenc-díj.

A badacsonylábdihegyi strand bejáratánál Horváth Zoltán polgármester annyit fűzött hozzá Szántai Attiláné köszöntőjéhez, hogy az önkormányzat továbbra is elkötelezett ebben a tekintetben, s azon az úton haladnak tovább, amelyet Vollmuth Péter, a 2016-ban elhunyt polgármester kezdett meg mintegy két évtizeddel ezelőtt.

A Horthy-korszakban ünnepelt író 1928. és 1946. között szőlőtulajdonos volt Lábdiban. A második világháborúig elismert, a kommunista diktatúra alatt méltatlanul mellőzött Herczeg Ferenc az MTA tagja volt, valamint az Új Idők című irodalmi hetilap főszerkesztőjeként tevékenykedett. A badacsonytördemici önkormányzat őrzi hagyatékát, s ennek jegyében emlékházat alakítanak ki az egykori badacsonytördemici birtokon, ami egy régi álom megvalósulását is jelenti többek számára. Ugyanis a kormány döntése nyomán a Petőfi Kulturális Ügynökség állami támogatással megvásárolt az egykori birtokon álló épületekből kettőt. Az itteni, épségben megmaradt eszközök műtárgyvédelmi és restaurálási munkálatait a Petőfi Irodalmi Múzeum már megkezdte, az emlékház várhatóan 2024-ben nyílik meg a látogatók előtt. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában