Közösségépítő délután

2023.02.28. 20:00

Elbúcsúztatták a telet Kemenesszentpéteren

A tavalyi esemény nagy sikerén felbuzdulva idén is kiszebábégetéssel, zajkeltő eszközökkel űzték el a telet és a betegséget Kemenesszentpéteren. A nap másik célja a közösség összekovácsolása volt.

Haraszti Gábor

Két település közösen búcsúztatta a telet

Fotó: Törekiné Takács Beáta

„Ég a keze, ég a lába, beledobjuk a Rábába, nem is tudtál már elfutni, meglátjuk, hogy tudsz-e úszni, kiszebábu Isten veled, elbúcsúztatjuk a telet” - énekelték a Rába partján a település lakosai. Az önkormányzat egy régi népszokást elevenített fel, melyhez mintegy százan csatlakoztak. Törekiné Takács Beáta polgármester az esemény kapcsán azt mondta, igazi közösségépítő volt a délután, ami tovább erősítette az együvé tartozás tudatát.

- A közeli Rába folyóhoz elvittünk egy kiszebábot, amit Kisze Pannának neveztünk el - mesélte a polgármester. - A szalmabábot a gyerekek felváltva vitték, közben síppal, dobbal egyéb zajkeltő eszközökkel hangoskodva mentünk végig a község utcáján. A folyóparthoz érve csatlakoztak hozzánk a Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábasebes lakói, akik a Rába túlsó partjáról velünk együtt énekelték a dalokat, rigmusokat. Ezután meggyújtottuk a tüzet, amit körbetáncoltunk, majd elégettük a kiszebábot és a maradványokat a folyóba hajítottuk. A nap a kultúrházban folytatódott, ahol a résztvevőket fánkkal, meleg teával, forralt borral kínáltunk, ezután az S.K. Társulat tagjainak kabaréműsorát tekinthettük meg, amit a Jókai Mór Városi Könyvtár térítésmentesen biztosított számunkra.

Törekiné Takács Beáta hozzátette, a rendezvény sikerében elévülhetetlen érdemei voltak Töreki Imre néptánc-pedagógusnak, a télűző hagyományt pedig jövő ilyenkor ismét meg szeretnék tartani. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában