Amíg kicsik voltak, lányaira koncentrált, mióta kirepültek, több feladatot vállal

Nem kimondottan szereti ezt az ünnepet, úgy véli, nem jó, ha csak időleges figyelmet irányít a nőkre. Ha viszont úgy értelmezzük, hogy felhívás arra, becsüljük meg jobban egymást, a férfiakat, a nagyszülőket is, akkor már jobban tetszik neki. Nem rossz ráirányítani a fókuszt a nőkre – vélekedik –, de, ha csak kipipáljuk, hogy gondoltunk rájuk, mert kaptak valamit, aztán hirtelen elfelejtjük a dolgot, akkor az nem sokat ér. Szerinte a nőnap jó alkalom lehet arra, hogy észrevegyük és aztán számontartsuk: a szeretet nem a teljesítményt értékeli, önmagában érték mindegyikünk.

– A nőnapi köszöntés gesztusa persze jólesik a nőknek. Emlékszem, diákkoromban a fiúk a lány osztálytársaiknak hóvirágcsokrokat adtak. Az szintén eszembe jutott, hogy amikor édesanyám kórházban dolgozott, ahol jellemzően sok hölgyet foglalkoztatnak, nőnapkor az ápolónőket köszöntötték fel. Ennek a személyzet vidám összejövetele volt a pozitív hozadéka, a helyi fazekas alkotásait kapták meg rendre az ápolók, anyukám szívesen őrizte otthon ezeket a kerámiákat – sorolta Hajnalka. 

Márkusné nemcsak a levéltárban dolgozik, a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület elnöke, a Veszprém-Balaton 2023 – Európa Kulturális Fővárosa program projektvezetője. Nagyon sok helyen önkéntesként, máshol kutatóként segíti, kezdeményezi a múlt értékeire alapozott előrelépéseket, és mindenkihez van pár kedves szava, gondoldó a mosolya, ritkán utasít vissza kéréseket. Lapunk is számos információt, támogatást köszönhet neki, mert érdekesen tud beszélni a tudományról. Hogyan győzi ezt folyamatosan? Mindig így volt ez? Hogy nevelte akkor fel szeretetben három lányát? – megkérdeztük tőle. 

– Amíg kicsik voltak, rájuk koncentráltam. A férjemmel megbeszéltük, hogy ez a legfontosabb, akkor is, ha az évfolyamtársaim szakmailag előrébb kerültek nálam. Sosem felejtem el, ahogy a párom a lényeget megfogalmazta akkoriban, azt mondta, sokat lehet adni a világnak egy-egy tanulmánnyal, de még többet egészséges gyerekekkel. Ezzel teljesen egyetértettem és így a helyükre kerültek az ezzel kapcsolatos kételyek a fejemben. Aztán amikor kirepültek a lányaink, több feladatot vállaltam a munkám kapcsán. Utólag érzem igazán, hogy amíg velünk éltek, jobban megtartottam a karrier-magánélet egyensúlyt, mostanában, hogy szabadabban oszthatom be az időmet, nehezebben találom meg az ideális arányokat, ezért is gondolom azt, hogy a család egy pozitív, értékrendteremtő fékezőerő – szögezte el Márkusné Vörös Hajnalka, akinek már unokái is vannak.