2023.03.14. 14:00
Bátor férfiak sanzonokat énekeltek a nőknek
Rendhagyó módon versekkel, sanzonokkal teletűzdelt ünnepi műsorral köszöntötték a magyarpolányi hölgyeket a takaros sváb településen.
Sanzonokat és operettslágereket is énekeltek
Fotó: Ravasz-Rednágel Zsuzsanna
A műsor azért volt rendhagyó, mert a helyi képviselő testület férfi tagjai az idén először döntöttek úgy, hogy hagyományteremtő szándékkal minden évben saját maguk által előadott, zenés verses műsorral köszöntik a magyarpolányi nőket a közelmúltban felújított Zöld Élet Háza nevű közösségi házban. A polgármester és az alpolgármester, valamint további két bátor képviselő zongorakíséret mellett adta elő a sanzonokból, operettslágerekből és versekből álló műsort, melyet a terített asztaloknál helyet foglaló hölgyek vastapssal, ovációval, vissza-vissza felkiáltásokkal díjaztak. A versektől a könnyed slágereken átívelő műsort a meghívott vendégek aprósütemények és üdítő fogyasztása mellett hallgatták végig, majd az előadás végén a képviselők által felszolgált zsíros kenyerek elfogyasztásával zárult az este.
Rendhagyó volt a nőnapi műsor azért is, mer először szólalhatott meg közönség előtt az az elektromos zongora, melyet a Magyarpolányi Német Nemzetiségi Egyesület pályázati támogatásból vásárolt a falu számára.