Fizikus a kondenzcsíkok krikszkrakszait alakító légköri viszonyokról

Rendszeres érdekes reggeli égi ébresztő látványt nyújtanak a kondenzcsíkok Zirc felett, mindenki mást láthat bele az ábrákba. A fizikus másképp olvassa ezeket. Horváth András, a Széchenyi István Egyetem docense régóta foglalkozik velük. Azzal kezdte tájékoztatását, hogy alapvetően tényleg a repülőforgalom lenyomatát mutatják, de a légköri viszonyok jelentősen befolyásolják, meddig marad meg egy csík, szélesedik vagy hamar összeszűkül, sodródik vagy összegubancolódik, milyen lesz a színárnyalata. Azonos repülőgép-forgalom, de eltérő meteorológiai viszonyok közt teljesen máshogy néz ki az égbolt.

Páraképződést segítő részecskék

– Az égbolt figyelése mindig kedvelt időtöltése volt az embereknek. A huszadik század közepe óta egy új jelenség növeli a változatosságot: a nagy magasságban szálló repülők mögötti sáv, amit kondenzcsíknak nevezünk. Ezek igen sokféle, néha titokzatosnak tűnő mintát rajzolnak az égre. Olykor szinte egyből eltűnnek, máskor negyedóráig, ritkán órákon át megmaradnak, szétterjednek, megcsavarodnak. Van olyan nap, amikor az égbolt jelentős részét elfedik, máskor alig látunk ilyet. A jobb megfigyelők láthatnak színes csíkokat vagy olyanokat, melyek fura hurkokra esnek szét. Mindezek a jelenségek egyáltalán nem rejtélyesek, jól ismerjük a mögöttes okokat – szögezte le Horváth András, aki mondhatni olvas az égi rajzolatokban. Elmondta, hogy a kondenzcsík egyfajta felhő. Keletkezését a repülők hajtóművéből kiáramló korom és egyéb égéstermék segíti elő. Tehát egyszerű páraszemcsékből és azok megfagyásából keletkező jégkristályokból áll. Azt, hogy a levegő páratartalma mikor kezd cseppekben kicsapódni, elsősorban a hőmérséklet és a vízmolekulák egységnyi térfogatban levő mennyisége határozza meg. A hétköznapokban is tapasztaljuk ezt, amikor látszik a leheletünk egy hideg reggelen. Van viszont egy harmadik tényező is: ha vannak kis részecskék, melyeken a kicsapódás megkezdődhet, ez a helyzet olyankor is kiváltja a páraképződést, amikor egyébként nem történne meg.

Felhővé fejlődő kicsapódás

A sugárhajtású repülőgépek utazási magasságában, azaz nyolc-tizenkét kilométer körül a légkör általában olyan állapotú, hogy magától nem kezdődik meg a kicsapódás, de a hajtómű által kibocsátott koromszemcsék kiváltják a felhőképződést. A kicsapódást idegen szóval kondenzációnak nevezik, innen a kondenzcsík elnevezés. A szennyezőanyag persze idővel szétterjed, elkeveredik és olyan kis koncentrációjú lesz, hogy eltűnik a mesterséges felhő. Az, hogy ez mennyi idő alatt következik be, sok mindentől függ: milyen a hőmérséklet és a levegő nedvességtartalma, mennyire kavarog a légkör magától, milyen áramlást keltett a hajtómű és a szárnyak együttese. Néha a kondenzcsíkok tartósan megmaradó felhővé fejlődnek, ilyenkor gyakran egyáltalán nem csíkszerűek a légköri áramlások miatt. Érdemes nézegetni őket, mert igen változatos jelenségeket mutatnak – állítja a fizikus és meg is indokolta: nyugodt, de párás időben, nagy repülők után érdekes örvények, hurkok alakulnak ki, napkelte és napnyugta környékén a színük is változatos lehet, s gyakran a kondenzcsík árnyéka is megpillantható, ha egy vastag tőlünk nézve épp a Nap irányába mutat. 

Ábrákat tartósító nedvességtartalom

A Zirci Ciszterci Apátság Vörös-tornya felett lencsevégre kapott égi krikszkrakszot megnézve szakértőnk elmondta, olyan napon készült, amikor a repülők utazási magasságában nagy volt a nedvességtartalom, ezért a kondenzcsíkok sokáig megmaradtak. Más napokon ugyanilyen légiforgalom mellett alig látnánk ilyeneket, mert a repülők elhaladása után pár másodperccel feloszlanak. Egész mások a viszonyok a felső légkörben egy erős frontbetörés során, egy melegfront utáni nyugodt időszakban vagy zivatarok környékén – jegyezte meg. Szintén fotónk kapcsán beszélt arról, hogy a kondenzcsíkok kinézetét sok egyéb hatás befolyásolja. Az egyik, hogy a tartósan megmaradó sávokat akár százötven kilométerről láthatjuk, így a perspektíva miatti torzulás is szerepet kap. Lehet, hogy két kondenzcsík a valóságban párhuzamosan fut egymástól egy-két kilométeres távolságban, de mi úgy látjuk, hogy a látóhatáron körülbelül egy pontból indulnak ki és egymástól távolodnak, ahogy feljebb mennek az égbolton. Ha nem takarják épületek a kilátást, két-háromszáz kilométer átmérőjű terület kondenzcsíkjait szemlélhetjük alulnézetből. Így észrevehetők a főbb repülési útvonalak vagy a nagyobb repülőterek irányában sűrűsödő csíkok. Ezek mind mintázatokat jelentenek az égen, de a pontos útvonalak és repülőtérirányok azonosításához egy kép nem elegendő. 

Ha Önök is láttak szebbnél szebb vagy érdekes kondenzcsíkokat, küldjenek fotót róla a [email protected] címre!