Zirc a pedagógusokat köszöntötte

2023.06.21. 16:00

Az oktatók szeretete elkíséri a tanítványokat életükön át

Kovács Csilla történelem-földrajz, Futóné Berki Katalin Hedvig könyvtár-magyar szakos tanár és Rábai József szakoktató részesült a "Zirc Város Közoktatásáért” elismerésben. A kitüntetéseket Ottó Péter polgármester és Varga Zita önkormányzati képviselő adta át kimagasló szakmai munkájuk elismeréseként.

Kelemen Gábor

A három kitüntetett pedagógus: Futóné Berki Katalin Hedvig, Kovács Csilla és Rábai József

Fotó: Kelemen Gábor

A pedagógusok képesek a szeretet olyan fokú átadására, ami a tanítványokat végigkíséri egész életükön – hangsúlyozta az ünnepségen Hellebrandt Ferenc alpolgármester. Ezt saját példán keresztül is érzékeltette, neki is voltak olyan tanárai, akik egyéniségükkel, kisugárzásukkal képesek voltak őt formálni, olyan értékeket átadni neki, amelyeket azóta is követ. Bár szavai szerint manapság nem annyira népszerű a pedagóguspálya, ismer olyan pedagógusokat, akik a szerény elismerés ellenére sem választanának maguknak más hivatást, hiszen „nincs annál szebb dolog a világon, mint valakit megtanítani arra, amit nem tud”. Hozzátette: arra születni kell, hogy mindig minden körülmények között követendő példát mutassunk a felnövekvőknek, életünk minden percében emberi tartással nyilvánuljunk meg. Márpedig a pedagógus ilyen ember – szögezte le.

A „Zirc Város Közoktatásáért” kitüntetést kiérdemlő Kovács Csilla a III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola, Futóné Berki Katalin Hedvig a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola pedagógusa, Rábai József a Pápai Szakképzési Centrum Reguly Antal Szakképző Iskola és Kollégium gyakorlati oktatásvezetője. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában