Megemlékezés

2023.06.02. 09:00

Elszármazottak adtak műsort a porvai kitelepítés évfordulóján

Soha többet ne fordulhasson olyan elő, hogy hasonlót kelljen bárkinek átélnie, mint a kitelepítetteknek, ezért fontos a sajnálatos eseményekről minden évben beszélni – a magyarországi németek porvai kitelepítésének 75. évfordulója alkalmából megtartott megemlékezésen ezt minden felszólaló kiemelte.

Rimányi Zita

Forrás: Porvai Német Nemzetiségi Önkormányzat

Brindzák Adrienn, a Porvai Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke lapunknak azt szintén elmondta, hogy a bakonyi zsákfaluban a kitelepítés egyszerre zajlott a betelepítéssel, ahogy vitték a régi lakosokat, már jöttek is az újak. Rossz érzés volt ez az otthonaikat elhagyóknak, hogy rögtön elfoglalták házaikat, ugyanakkor a felvidékiek ugyanezt élték át, mielőtt ide hozták őket. Arról ugyancsak szó esett a megemlékezésen, hogy a Porváról kitelepítettek egy-egy bőrönddel indultak útnak, a vagonokban megalázó körülmények között utaztak.  

Forrás: Porvai Német Nemzetiségi Önkormányzat

A szentmisét Schäffer Zoltán plébános tartotta meg, a borzavári kórus tette ünnepélyesebbé. Elszármazottak sokan hazalátogattak az eseményre, közülük páran adtak műsor, történetük megható módon mondta el egy érintett család, egy lány szemszögéből a kitelepítést, amit utóbbi nem is tudott feldolgozni, nem élte túl. Répás József beszédében ugyancsak felelevenítette a tragikus eseményeket. Az emléktábla megkoszorúzása után pedig a helytörténettel szintén foglalkozó Répás János Porva története című könyvét mutatták be, aminek már készül a bővített kiadása. 

Forrás: Porvai Német Nemzetiségi Önkormányzat

A templomkertben megtartott fogadásra a helyi asszonyok sütöttek süteményeket. "Szomorú apropója volt találkozónknak, ugyanakkor örömteli, hogy jó alkalmat adott a barátkozásra, jóleső érzés volt beszélgetni ismerősökkel, régen látottakkal" – hangsúlyozta Brindzák Adrienn. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában