Nemzedékek találkozása

2023.06.20. 07:00

Erősíti az összetartozást a létesítmény

Hétfőn délelőtt a Nemzedékek találkozása című eseményen átadták Devecserben a multifunkciós közösségi teret, ahol sportolni, mozogni, rendezvényeket tartani lehet a város teljes lakossága számára. A város és Vid együttműködési szerződést kötött, valamint tíz babadoboz talált gazdára.

Tóth B. Zsuzsa

A nemzeti színű szalagot Nyárs Hajnalka, Nagy Nándor Richárd, Ferenczi Gábor és Kovács Róbert vágta át

Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Az avatási ünnepségen Ferenczi Gábor polgármester hangsúlyozta a beruházás fontosságát. Mivel a Magyar falu program 25 millió forintos támogatásához a város önerőből 50 millió forintot tett hozzá, így készülhetett el a kétezer négyzetméter alapterületű épületegyüttes nagyjából egytizednyi részén a felújítás. Annak során falakat helyeztek át, helyiségeket alakítottak ki, tetőt újítottak fel, nyílászárókat cseréltek, burkoltak, és a környezet szebbé tételére ugyancsak nagy hangsúlyt fektettek. 

Az egykori kórház épületegyüttesének szimbolikus jelentése is van. Amellett, hogy a régi Devecseri járási Berta kórház a mai város földrajzi középpontjában fekszik, olyan találkozási pontot jelenthet a közösség számára, amely minden irányból megközelíthető, és ahol a különböző funkciók együtt működhetnek. A park 2023-ra elérte azt az állapotot, hogy a legkisebbektől a legidősebbekig minden korosztálynak tudunk itt szolgáltatásokat, programokat biztosítani. Kezdi betölteni azt a szerepét, amelyre hivatott. Amikor 2020-ban elkészült a főépület együttese, és a pályázati forrással, valamint a 80 milliós önerővel eszközöket vásároltunk, már akkor úgy gondoltuk, hogy azoknak kell egy végleges hely. Terveztük, hogy az épületben kialakítunk egy multifunkciós közösségi teret, ahol sportolni, mozogni, rendezvényeket tartani is lehet a város teljes lakossága felé nyitva – mondta a polgármester, és leszögezte, hogy Devecserben szükség van olyan helyszínekre, ahol közösségi rendezvényeket tarthatnak, hiszen az elmúlt években a közösség végre kezd aktívabb lenni. Sorra alakulnak a különféle csoportok, néhány éve még nem volt például Gárdonyi Géza Emléktársaság, nem működött a Nők Devecserért csoport vagy a Gárdonyi kórus. A polgármester azt kívánta, hogy az új ingatlanrész sokáig szolgálja a város érdekeit, és minél többen gondolják úgy, hogy a mozgás hozzátartozik az egészséges hétköznapokhoz. Hiszen ott közösségben lehetnek, és az ember számára ez is nagyon fontos. Az épületrészt Nagy Nándor Richárd plébános szentelte fel.

Az épületben tornaszobát, konditermet, foglalkoztatóhelyiséget és öltözőket, vizesblokkokat alakítottak ki. A tervek szerint örömtáncnak, szeniortornáknak, jógának, aerobiknak és hasonló programoknak adhat helyet a jövőben. 

Az ünnepségen Ferenczi Gábor és Kovács Róbert írta alá azt a társulási megállapodást, amely Devecser és Vid önkormányzata között jött létre a szociális feladatok közös ellátása érdekében. Kovács Róbert, Vid polgármestere megköszönte a csatlakozás lehetőségét. Mint mondta, egy alig 130 lelkes kistelepülésnek, ahol főként idősek élnek, ez nagyon fontos lépés.  

Az ünnepségen a vidi Vidolin zenekar tagjai, Kovács Réka és Kovács Bendegúz működött közre
Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Az ünnepségen ezúttal tíz újszülöttet is köszöntöttek, akik szülei, nagyszülei átvehették a babadobozokat, amelyek azon holmikat tartalmazzák, amelyek egy kisbaba gondozásához alapvetően szükségesek.

Az avatást követően szeniorörömtánc, a mentőszolgálat munkatársainak előadása, babahordozás a gyakorlatban című előadás, óriás sakk, lengőteke  és könyvvásár várt mindenkit. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában